Szomszédok, avagy a kis Magyar valóság
I.
A brutálisan kerregő kereklámpás merci lassan lehúzódik a járda mellé, majd hatalmasat rándul, mikor a sofőr leállítja a dízelmotort. Nem veszi észre, hogy a tojáshéjszínű sokmázsás dög lassan gurul hátra, csak akkor eszmél, hogy szar van a palacsintában, mikor a merci segge beleütközik a szemeteskonténerbe.
A k*rva életbe, gondolja, ez a kib*szott automata sebességváltó, hogy mindig elfelejtem parkolóállásba rakni… Azon a héten negyedszer gurul bele valami tereptárgyba, meg múlt héten a földszinten lakó hülyegyerek kölyökmacskájának a fejére sikerült véletlenül ráállni. Szegény gyerek. Nem merte neki megmondani, elcsomagolta a macskát egy műanyagzsákba és bedobta a csomagtartóba, így is majdnem észrevették. Apropó, jó lenne már valami elhagyott helyen kidobni mert az utasok néha megjegyzik, hogy furcsa szag van. Ráadásul meg is ígérte a kölyöknek, hogy segít megkeresni, most meg bakker addig hordhatja a macskát kereső hirdetést a hátsó szélvédőn, amíg elő nem kerül. Márpedig nem fog. Kemény az élet.
Lezárja a kocsit. Szeretettel nézi. Szép. Első szériás ugyan, németbe taxi volt, de alkalmi vételként jutott hozzá egy autókereskedő haverjától. Alig volt benne 550 ezer kilométer. A motor kicsit hangos ugyan, de elketyeg még negyedmilliót az embere szerint.
Azért sajnálja a Ladát, de belátja, haladni kell a korral. A rendszerváltás szabaddá tette az utat a vállalkozásoknak. Nem állt be egyetlen taxitársasághoz sem, ő a maga ura marad! Meg hát leadni a bevételt a társaságnak, órával menni… ááá… soha. Inkább posztol kint a haverokkal a Keleti előtt meg a reptereknél. Illetve a reptereknél már nem, a kurva életbe, mert valami szerződést kötöttek valami társasággal, hajjaj… pedig azon lehetett keresni… Ferihegy II - V. kerület hatvan rongy, hülye külföldi… némelyik reklamált ugyan de ott a szamurájkard, a vipera meg a haver taxisok, ha baj lenne. Barom külföldi, a f*sznak jössz ide, ha csóró vagy?!
Hopp, elfelejtette levenni a jelzést. Kocsi kinyit, fényhíd lefeszeget. Szép, tetszik, a TAXI feliratot kicsit megpiszkálta, azóta inkább a TAKI-ra hajaz. Hehe. Bedobja az ülésre, visszazárja a kocsit és autóstáskáját hóna alá csapva elindult befelé. Kaputelefon, kód, lift. Fel a nyolcadikra. Közbe megszámolja a bevételt, 30 rugó. Soványka. 3 rohadt fuvar volt egész nap, ráadásul az is belvárosban. De ez van. Hova megy a világ, a sok csóringer pattog, mikor a taxióra mutatja a 7500 forintot a Deák tér és a Nyugati között. Nyema lóvé, nyema taxi, ezt kéne felfogni, nem utólag pattogni. Igaz, ami igaz, ha megnyomja a taxiórán a bal alsó csavart, a tizedesvessző jobbra ugrik egyet… de hát amit az óra mutat, azt ki kell fizetni. Macerás meló ez.
Megáll a lift, Taki bácsi kilép a folyosóra, kényelmesen az ajtajukhoz ballag és megnyomja a csengőt. Egy rövid, két hosszú, egy rövid. Lenke az őrületbe kergeti a paranoiájával. Nem lehet vele bírni, mióta kitalálta ezt a kupleráj-dolgot. Nyílik a kukucskáló, majd kb. fél perc, mire az összes keresztpántos biztonsági zárat kinyitja. Ajtó feltárul, Taki belép. Lenke szép kosztümben, frissen fodrászolva, diszkrét sminkkel. Hiába, a madám nem lehet slampos. Sokba van ez. Nem az asszony, illetve ő is (még németül meg angolul is tanul, hogy a külföldi kuncsaftokkal tudjon tárgyalni) de egy kupit üzembe helyezni nem egyszerű.
Szerencsére a Mágenheim Budára költözött és eladta nekik a lakását, egybe tudták nyitni a két kéglit, így van több szoba a lányoknak „dolgozni”, meg nekik élni a mindennapi életüket. Recepciós pult az ajtóval szemben, mögötte kényelmes bőrfotel, Lenke itt tölti ideje nagy részét, előtte négy mobil. Lányok a társalgóban, odaköszön nekik, köszönnek – ki ukránul, ki lengyelül, ki magyarul. Szépek, olcsók.
- Szia szívem, – puszi az arcára – milyen napod volt?
- Nem rossz, nem rossz, - mosolyog az asszony – eddig 17 vendég volt, a lányok már rojtosak szinte és még egy óra van zárásig, addig hárman még jönnek.
Húsz vendég? Az minimum százötven rongy, de inkább több, attól függ, mit akar és mit vállalnak a lányok. És náluk is marad lóvé. Jó ez mindenkinek. Csak a rendőröknek ne kéne annyit tejelni, hogy békén hagyják őket…
- Julcsi megy a hirdetések után, szervezi a marketinget – folytatja az asszony, - jó ötlet volt, hogy bevettük a buliba. Négy pornóújságban hirdetünk folyamatosan, plusz az egyéb hirdetési felületek, társkeresők.
- Balhé nem volt?
- Csak a szokásos… - sóhajt fel Lenke – egy baromarcú nem akart fizetni. Persze magyar volt, külföldiekkel ilyen téren nincs gond. Kiverte a balhét, nyomtam a gombot, a Feri átjött, nem is kérdezett, lefejelte, hasba rúgta, elmagyarázta neki merre hány óra és kész. Minek az a huzavona, nem értem, – dohogott tovább – úgyis fizetni fog, akkor miért vereti szét magát? Feri elvett tőle 14ezer forintot (egy fillérrel se többet, ennyivel tartozott) és kidobta. Julcsi felmosta a vért, az egész nem volt 3 perc.
- Nagy áldás ez a Feri gyerek, édesem. Át is megyek hozzá mindjárt, csak vacsorázok, meg átöltözök.
- Jólvan, Takikám – mosolyog az asszony – libamáj a hűtőben, én megyek és befejezem a mai adminisztrációt.
Taki bácsi átballag a másik lakásba, amit ugye a dokitól vettek. Konyha, kiveszi a libamájat a hűtőből, beteszi a mikróba, közben bekapcsolja a hűtőajtóba épített plazmatévét. Jó, hogy itt van ez a Feri. Kap zsebbe havi 150 rugót és 10 méteren belül van munkaidőben. Közben tudja csinálni a számítógépén otthon a kis dolgait… a privatizáció alatt vett egy offszetgépet, kicsit hangos volt eleinte de utána buzerált rajta valamit, azóta oké. Jól megy neki is, teljesen élethűek a tízezresek, amiket csinál. Ügyes gyerek.
Jelez a mikró, az öreg megvacsorázik, a bevételt áthozza az asszonytól, beteszi a páncélba, majd fog egy üveg Hennessy konyakot és átcaplat Vágási Ferihez. Csenget. Az egyezményes jellel.
II.
Vágási Feri a tévé előtt terpeszkedik, unottan kapcsolgatja a falra csavarozott plazmát. A nappali felét elfoglaló bőr ülőgarnitúrán félig fekszik, félig ül, mondhatni kínja van, sehogyse jó. Bazeg mi nyomja a seggem? Jé, egy Deca-Durabolin ampulla, mit összekerestem a hűtőben… leteszi az üvegasztalra. Egy másik, álnéven bérelt lakásban halkan dolgozik a technika – egy régi offszetnyomó, egy elsővonalas számítógép (ért a számtech kütyükhöz, ezzel lehetne műholdakat irányítani a NASA-nál) és egy minőségi szkenner.
Először bánta, hogy privatizálják a nyomdát, ahova bedolgozott – két költöztetés között. Nem volt az élet… aztán egy kis baráti kölcsönnel (hiába, azért a gyermekotthonból kinőtt haverok között akadt egypár „okos”, aki tudta, hogy kell pénzt szerezni – és le is ülte, ha úgy adódott) nomeg egy merész ötlettel vett egy nyomdagépet. Nem volt egyszerű a megfelelő papírt felhajtani, nem is beszélve a biztonsági fémszálakról, de nem hiába dolgozott a nyomdaiparban. Most tízezresekre állt rá, de ha jönnek az új pénzek, új biztonsági elemekkel, akkor váltania kell. Mindegy. Addig is el tudja sütni ötezerért darabját, kár, hogy csak a Kismókus meg a Tuskó tudja teríteni, de a többiek sitten vannak, másban meg nem bízik.
Ő is majdnem befürdött egyszer, de megúszta és tanult az esetből. Azóta nem vesz új autót készpénzzel… nem volt egyszerű kimagyarázni, honnan is van csak úgy hatmillió a bőrdzsekiben, csupa ötezresben. De akkor még elengedték – ma már nem érnék be egy kis ejnyebejnyével, meg majd rajtuk tartjuk a szemünket-tel. De a yard a kisebbik baj, a rivális zsiványok, az más kérdés. Régebben nehéz volt, óvatosan, sunyiban kellett működni, ezt csak a mindig is nagypofájú Rizsa Dzsoni nem fogta fel – havonta visz egy szál virágot a sírjára…
Most már nem mernék baszogatni. Vannak haverjai, tudják azt is, hogy mindig fegyvert hord és hát az a pár év gyúrás nem múlt el nyomtalanul. Mell-váll-bicepsz, heti négyszer, ennyi a titka, lent van a pincében egy fekpad meg súlyok, az a heti 5-6 óra belefér. Időnként szurkálja magát ezzel-azzal, anélkül nem megy, nem hülyült meg folyamatosan zabálni évekig, hogy legyen már valami alakja…
Megcsörren a mobil, lehalkítja a tévét, felveszi, Béla bá az, a költöztetős fickó. Több lábon kell állni, bár már nem dolgozik nála. Hivatalosan…
- Mondjad, Béla bátyám.
- Szevasz Ferikém, te, költöztettünk egy idős zongoratanárt, hegyekben áll nála a régiség, ezüst, festmény, ékszer… ha érdekel keress meg holnap reggel. A szokásos 10%.
- Jóvan, Béla bá. Holnap bemegyek az irodádba.
Leteszi. Hát igen, néha „meghúznak” egy-egy lakást, Béla adja a tippeket. Holnap bemegy hozzá, megbeszélik a dolgokat, de nem kell sietni, elég feltűnő, hogy tegnap költöztünk, ma meg kirámolnak, nem? Pihentetni kell a dolgot kicsit, amúgy is kell egy megbízható lakatost keríteni addig, meg megtudni, hogy szereltet-e fel riasztót, ha igen, akkor melyik céggel, van-e ott „ismerős”, ilyesmik. Nem könnyű a betörő élete…
Először akkor jött az ötlet, mikor a keramikus Etust költöztették. Szívességből. Hát szakadjon le a dereka másnak szívességből, pár nap múlva visszamentek, mikor Etus a dokiéknál volt. Mennyit sápítozott az a golyófejű nyanya, hogy jaj de szarul él, meg minden, hát egy új BMW árát elhozták tőle egy este. Másnap reggel, mikor észrevette, kihívta a rendőrséget, majd idegösszeomlást kapott, beült a fürdőkádba és bedobta maga mellé a hajszárítót. Hát igen, biztosítást kellett volna kötni. Sajnálta eleinte, aztán rájött, hogy a kapitalizmus gyilkos darálójában a gyengék elhullnak, az erősek pedig erősebbek lesznek. Ekkor kezdett gyúrni is, és az otthoni kis nyomdácska is összeállt szépen lassan.
Julcsi nehezen viselte a nagyi halálát, igazából csak mostanában talált magára, hogy beállt dolgozni Lenkéékhez. Ügyes kiscsaj, mióta az apja elvált és elköltözött (mondjuk az anyja hibája volt) teljesen önálló. Azt hitte először, hogy ő is kurvának áll, de nem, a „társkereső” cég mindenese, ügyintézője, reklámszakembere lett. Jól csinálja, meg is fizetik. A szemben lévő házban vett egy kis garzont, az apjáék lakását megvették Taki bácsiék, meg az amúgy is túl nagy lett volna neki egyedül.
Az öregnek meg a feleségének jól megy, Lenke se kívánkozik vissza a sarki kisboltba, többet keres óránként, mint ott egy héten. Hamar rájött, hogy az nem sok, mondhatni kevés. Jártak be hozzá környékbeli kurvák, elkezdett gondolkodni, kombinálni, sokat emésztette magát, mielőtt elhatározta, hogy belevágnak. Nem volt könnyű, lóvé se volt, de pár év alatt nagyon kinőtték magukat. Addig az öreg taxisként összehiénázott lóvéjából éltek, a bevétel meg ment a bővítésekre. Meg hát ő is segített nekik egy is pénzzel, bár mondta, hogy óvatosan, még fog a tinta.
Az első komolyabb balhé után ajánlottak neki „állást” mint biztonsági ember. Egy elmebeteg lengyel volt, szadizta a két csajt, akiket kért, fizetni se akart. Totál véletlen volt, hogy az egyik rémülten zokogó kurva pont hozzá csengetett be, és pont otthon volt.
Az a havi 150 rongy csak zsebpénz, de annak jó, kényelmes meló, otthon seggel, ha szól a csengő, átmegy, földig veri a kádert fél perc alatt, elveszi tőle, amivel tartozik (egy forinttal se többet!) és kész. Mostanában ritkulnak a balhék, híre ment, hogy a Takiéknál nem éri meg verni a tüzet, mert utána az intenzíven lehet dekkolni hetekig, és ki is kell találni, hogy mit vetítsen az illető, mert azt még ember nem mondta, hogy nem fizettem egy bordélyban és ezért kicsit rendreutasítottak.
Szóval jól élt. Csak hát Jutka… nem értette azt a nőt. Együtt gályáztak, mint a barmok, éhbérért, jött a gyerek is és még nehezebb lett, addig jó volt. Amikor elkezdett jönni a della, akkor hirtelen nem volt jó, a kurva életbe, hogy lehet valaki ennyire csökött agyú?! Nem mindegy, honnan van, ha van? Ezek szerint nem. Elköltözött, gyerekestől, pénzt nem fogadott és azóta sem fogad el. Csökönyös picsa. Akkor rokkanj meg az iskolában, tan’tónéni. Rossz kedve lesz, inni kéne egy kortyot. Feltápászkodik a kanapéról, a bárszekrény felé ballag, mikor csengetnek – a megbeszélt csengetés. Ez valszeg Taki lesz, de nem árt az óvatosság, kanapé alól pisztoly elő, odaáll az ajtó mellé, úgy kérdi, hogy ki az.
- Taki bá, Ferikém, csak én vagyok.
- Nyitom.
Nyitja. Az öreg egy gondolatolvasó, egy üveg konyak van a kezében. Sandán néz a pisztolyra, nem szereti a lőfegyvereket. Viperával félholtra verni a külföldit, mert nem hajlandó 30 rugót fizetni a Nyugati és a Hilton közötti - amúgy 130 méteres - útért, az igen. De a pisztoly, az nem az ő asztala. Belép.
- Szevasz Ferikém, az asszony mondtam, hogy ma megint brillíroztál nálunk. Van kedved inni egy pohárka konyakot esetleg?
- Tudja, Taki bá, mint a rendőrök; szolgálok és védek – felröhög – hozok konyakospoharat.
Kimegy a konyhába, jobbra konyhapult, fel, balra, öblös konyakospohár. Ahogy visszaballag a nappaliba, eszébe jut valami.
- Taki bácsi, szeretnél egy kis plusz lóvét keresni?
- Ez egy elég hülye kérdés volt, fiam – mondja az öreg, közben tölt, majd hátradől. Áhítatos arccal szagolgatja a méregdrága konyakot – miről lenne szó?
- Hát, szakmába vág. Egy fuvar kellene pár héten belül, éjszaka, semmi feltűnés, megvárni, aztán hazahozni.
- Balhé?
- Ja.
- Mennyi?
- Vagy fix 50 ezer, vagy az dűtött cucc árának 5%-a.
- Értem. Jó. Így látatlanba legalábbis. Na mesélj.
- Én se tudok többet. Majd holnap.
Ha holnap, hát holnap. Elengedik kicsit magukat, Taki bácsi is hátradől, Feri berak egy jó filmet. Jó is az, mikor a szomszédok segítik egymást, mint egy nagy család, ezért is laknak még mindig itt.
III.
Szép nyári este van. Főleg itt a Vérhalom utcában, gondolja Mágenheim doktor. A nappali hőség már elenyészik lassan, egy lágy szellő is feltámad, végigszánkázik kopasz fején. Lábát egy kis üvegasztalra felrakva terpeszkedik egy méretes bambuszfotelban. Kezében egy üveg nagyon drága belga sör, nézi a medencét a kertben, és a ma elkészült –végre-valahára, kurva lassan és rengeteg pénzért – külső világítást is.
Egyik dobermannja a fotel mellett szuszog, a másik kettő a kertben kódorog valamerre. Drága pénzen profi módon betanított, díjnyertes szülőktől származó, gyönyörű jószágok. Ide ember élve be nem jön, ételt csak tőle és a házvezetőnőtől fogadnak el, tehát megmérgezni nemigen lehet őket, soha nem ugatnak, csendesek és gyorsak. Kellenek is…
Lehúzza az utolsó korty sört, feláll, nyújtózkodik egyet, a kutya felül, ásít. Nézik egymást, a doki megvakarja az állat fülét, mire az komikus seggriszálással megcsóválja farokcsonkját, majd elballag a hatalmas kert bokrai közé.
Bemegy a házba, leül a minimum 60 négyzetméteres nappali közepén a bőrkanapéra, bekapcsolja a projektoros házimozit. A kégli feleslegesen nagy, három szint, 9 szoba, úszómedence, satöbbi. Egyedül szinte fél benne.
Lerúgja a könnyű nyári mokasszincipőt, végigdől a puha bőrön. Mekkora minőségi változás ez a gazdagréti panel mocska után… kár, hogy egyedül kell „élveznie”. A lánya nem volt hajlandó vele költözni, nem mintha haragudott volna rá a válás miatt (nem is az ő hibája volt) vagy valami, csak azt mondta, hogy ideje a saját lábára állni. Pénzt nem fogadott el. Ő tudja.
A (volt) felesége más tészta. Imádta. Nagyon. Erre elmegy azzal a jólfésült nyálas gyökérrel. Aki, igaz, ami igaz, naponta többet keresett az ő havi bruttójánál. Elege lett abból, hogy élére kell rakni a pénzt, lelépett ezzel a Dezirével. Mi a faszért hívnak valakit Dezirének?! Mindegy.
Majdnem belegajdult a dologba. Inni kezdett, először csak esténként, hogy tudjon aludni, aztán már reggel is, meg néha napközben, aztán reggeltől estig. Volt egy kis játékgép is, úgy a lakása árának a fele. Kezdett komoly bajban lenni, a mentőzés sem ment már annyira, nem egyszer kollégái szaktudása és embersége mentette meg a súlyos következményektől. Julcsi közben egyre többet volt a barátjánál, majdhogynem átköltözött hozzá. Már nagyon afelé tendált a dolog, hogy pár hónapon belül végleg összeomlik az élete – egyre többet ivott, egyre többet játszott, egyre jobban szart bele a munkájába.
Aztán egy este valaki csengetett, majd mikor résnyire nyitott ajtónál megnézte, hogy ki is az, az illető egész egyszerűen átgyalogolt rajta, komótosan kényelembe helyezte magát a nappaliban. Mágenheim se köpni, se nyelni nem tudott. Már éppen nekikezdett volna az ilyenkor egyébként teljesen helyénvaló méltatlankodásnak, mikor az idegen felemelte a kezét és csak ennyit mondott: „Kuss. Üljön le.” Annyi agresszív szuggesztió sugárzott belőle, hogy a doki tette, amit mond, mint egy jól idomított kutya. Drága bőrdzseki, igényes manikűr, a pecsétgyűrűjében világító „kavicsból” lehetne egy lakást venni, kígyóbőr csizmája legalább három „kiló”, ki a franc lehet ez és mit akar tőlem? – gondolkodott a doki.
- Az most lényegtelen, hogy ki vagyok, - mondta az ember alig észrevehető orosz akcentussal – viszont annál lényegesebb, hogy mit akarok.
- És, khrmmmm… elnézést, mi lenne az? – torka ki volt száradva, úgy nagyjából annak a szélén állt, hogy összehugyozza magát. Ez gondolatolvasó bazzeg.
- Nézze, maga nagy szarban van, és most ne kezdjük el azt játszani, hogy kikéri magának, meg egyéb badarságok, mert akkor feszült leszek, és én tudok egy kiutat ajánlani ebből. Valamit, ami hetek alatt rendezi a hárommilliós játékadósságát – körbenézett, az olcsó vodkásüvegek láttán elhúzta a száját – és talán segít rendbe tenni a szánalmas kis életét.
Mágenheimmel fordult egyet a szoba, pedig kivételesen nem is volt beállva. Megkapaszkodott a fotel karjában, próbált szédülés közben az idegenre koncentrálni. Gondolkodott, és igen rövid idő alatt arra jutott, hogy ennél csak jobb lehet neki. A szoba lassan egyenesbe állt – és a szemei is. Látatlanban döntött.
- Vállalom.
- Hogy micsoda? – most a férfi meresztett nagy szemeket. – Azt sem tudja, miről van szó.
- Szarom le. Ennél csak jobb lehet, nem?
- Ebben igaza van. Nagyon figyeljen, röviden felvázolom önnek, miről lenne szó.
Másnaptól a kollégái rá sem ismertek a dokira, illetve örömmel üdvözölték újra azt a lelkiismeretes, kiemelkedő szakembert, aki korábban volt. Absztinencia, és a munka sűrűje – mondta egyszer a mentősofőrnek, mikor óvatosan szóba hozták, hogy minek köszönhető ez a minőségi változás. A munka sűrűje a súlyos baleseteket jelentette, minél több áldozattal, annál jobb. Az apró szürke hűtőtáska senkinek nem szúrt szemet a mentőben.
Az első jégen tartott veséért háromezer dollárt kapott. Egy vagyon, gondolta. Aztán egy májért tízezret. Valóban hetek alatt kifizette tartozását, nem ivott és nem játszott. És főleg nem bukott le. Nagyszerűen meg volt szervezve a dolog. A súlyos roncsolásos halálos baleseteknél ő villámgyorsan „süllyesztette” az alkalmas szervet, ami a boncoláson sem derült ki – mivel mindig ugyanahhoz a boncmesterhez vitte a holttesteket. Mert igen jó szakember volt. És mert ugyanannak az embernek dolgoztak, akit a kórboncnok sem ismert. Őt már szinte az utcáról szedte össze és tette pozícióba… így működött ez, egy életre lekötelezte az embereket, jól megfizette őket, védelmet biztosított számukra – és ezért bezony teljesíteni kellett.
Az első „bevetésen” a doki majdnem hányt az idegtől, a másodiknál is, aztán úgy az ötödik „akció” környékén elmúlt az izzadása és remegése. Aztán egy este, mikor hazaért, a bőrkabátos már a fotelben ült és tévézett. Mágenheim meg sem lepődött. Elnézést, hogy csak így blablabla, nem érdekes, mondta a doki, miért van itt? Nem elégedett a munkámmal? Ó dehogynem, pont erről akarok beszélni.
Beszélt róla. Egy hét múlva Mágenheim Ádám doktor a Patológia főnöke lett, és már nem csomagolgatott emberi szerveket, hanem a magyar hálózatot irányította. Minden város minden kórházában voltak embereik. Egy hónap volt, mire teljesen kiismerte magát a rendszerben. Leonyidnak (így hívták a bőrkabátost) tartozott elszámolással és senki másnak. Ekkor adta el gazdagréti lakását kissé áron alul Taki bácsiéknak, aztán ide költözött, a Vérhalom utcába. Gondoltak arra is, hogy ez a hatóságoknak (főleg az adóhivatalnak) szemet szúrhatna, úgyhogy névleg az egyik legjelentősebb orosz gyógyszeripari konszern magyarországi képviselője volt, ami pénz befolyt hozzá dollárban orosz számlákról, abba nem lehetett belekötni; leadózta, és igazolhatóan a gyógyszergyártól származott. A hatalmas villát, a luxusterepjárót „használatba” kapta.
A doki felsóhajt, kikapcsolja a projektort, a nappalit már csak a kerti világítás beszűrődő fénye világítja meg. Kár, hogy ezt a volt felesége nem láthatja. És soha nem is fogja.
Nem biztos, hogy az a legjobb döntés volt, így utólag, sokat elmélkedett már ezen, de tipikusan az a dolog, amin már nem lehet változtatni. Egy hirtelen ötlet volt… akkoriban kicsit megszédítette a rengeteg pénz, az alvilági és polgári presztízs, az, hogy megnyíltak előtte az exkluzív klubok, hogy soha nem kellett pénzt hordania magánál… szóval akkor úgy érezte, hogy ideje „törleszteni” kicsit annak a pénzéhes hülye picsa exfeleségének.
Felhívta Leonyidot, aki ezt nem tartotta jó ötletnek, aztán hosszas rábeszélés után belemet, hogy segít a dologban. Három nappal később az asszony és Deziré zsineggel megfojtott holttestét az éj jótékony homályában egy hetedik kerületi épülő társasház harmatfriss betonalapjába süllyesztették, majd gondosan eltüntették a nyomát is annak, hogy valaki ott járt. Deziré házában összepakolták az iratokat, értékeket, ruhákat, mindent – ezeket hetek múlva bezúzták és elégették egy „baráti” szeméttelepen, ahol nem kérdeznek semmit. Az elterelő akció sikeres volt, a rendőrség ész nélkül körözteti a párt – külföldön. Hozzá is kopogtattak közben a rend éber őrei, ő tette a hülyét és az indokolt mértékben el is szomorodott – de nem játszotta túl. Hogyne, persze, rögtön értesíti őket, ha a felesége kapcsolatba lépne vele, viszontlátásra. Az elég baj lenne, tudtommal nem vagyok médium, tette hozzá magában kuncogva.
Szóval így utólag már nem annyira biztos magában, illetve abban, hogy ezt a problémát az adekvát módon kezelte. De most már mindegy is. Lassan feltápászkodik, felmegy az egyik hálóba. Aludnia kell, holnap reggel repül Moszkvába, a „gyógyszergyár” „évértékelőjére”. Hahahaha. Azt fogják megbeszélni, hogy milyen módon terjeszkedjenek a közel-keletre. Érdekes meeting lesz.
Le sem vetkőzik, csak elfekszik a franciaágyon, bekapcsolja a plazmatévét és a klímát. A halk duruzsolás percek alatt álomba ringatja. Kint a három kutya is elpihen valahol a kertben, csak a mozgó kamerák halk zümmögése töri meg néha a csendet.
IV.
Oli bácsi méla unalommal az arcán támasztja a dupla garázs bejáratát a tízemeletes panelkocka aljában. Néz. Csak úgy. Unatkozik, nincs valami nagy forgalom a szalonban, konkrétan kurvára semmi nincs a szalonban. Gábor is a franc tudja merre kórincál.
Az elmúlt évek változásain mereng, mint oly sokszor az utóbbi időben. A baj nem jár egyedül, ha gáz van, legyen nagy gáz… először ugye a gyíkbőr neszesszer a hatszáz dollárkájával… a mai napig nem tudja, hogy ki és mikor emelte el. Utána a Mágenheimné mondta be az unalmast. Otthagyta a dokit, sok év után beadta a derekát a „Dezirének”. Istenem, micsoda egy nyálas gyökér volt az a pasi… Őszes haj, drága öltöny, idegesítő „világfi” stílus… hát az biztos, hogy a nőnek az tetszett, hogy Dezirénél halomban áll a pénz, pedig mindenki milyen hülyének tartotta, amikor a ’80as évek végén elkezdett vállalkozni, meg olyan kifejezésekkel dobálózni, hogy „multi-level marketing” meg „manager”, aztán hirtelen nagymerci, Rolex óra, két nyaraló, nagy ház Budán. Biztos szerelemből ment vele a nő a gazdagréti panelből. De nem hibáztatja. Mágenheim doki majdnem belerokkant, a Julcsi dettó. Na akkor jött az Etus öngyilkossága, hab a tortán… De talpra álltak, nem is kicsit. Julcsi Taki bácsiéknál dolgozik, viszi a „társkereső” (ezen mindig röhögnie kell) ügyeit, lakást vett belőle 2 év alatt, a doki meg egyszercsak egyik napról a másikra elköltözött. Budára. Hogy miből, rejtély, de tény, hogy nagyon megy neki a szekér.
Közben Dezirééknek is le kellett lépni az országból, állítólag egyszerre kezdett el feltűnően érdeklődni utána az adóhivatal meg a rendőrség is. Egyik napról a másikra eltűntek, ők meg csak néztek, mint légy a levesben – kiderült, hogy névleg a pasinak semmije sincs, a cég sem az övé volt, az ingatlanok se, a kocsi is cégautó. Ja, de volt valamije – egy bankszámla a Kajmán-szigeteken. Ennyit sikerült kideríteni, hogy mennyi van rajta, meg honnan – senki sem tudja, és ez így is marad valószínűleg. Most életük végéig egy trópusi szigeten kell „nyomorogniuk” egy napernyő alatt, vagy legalábbis amíg el nem évülnek a gazdasági bűncselekmények, amikkel időközben gyanúsítják.
A másik lehetőség az, hogy valami csendes helyen Borsodban szépen elföldelték őket, mert valakinek az útjában voltak, akinek kellett a pénzük meg a kiépített piramisjáték – ó elnézést, multi-level marketing hálózat – és majd valamikor évek múlva előkerül egy koponya szántás közben vagy valami. Hát igen, a nagy lóvé veszélyes, főleg ha gyorsan jön…
Hát nekik nem jött gyorsan. Amikor a dokiné lelépett – és vitte magával azt a mérhetetlenül elviselhetetlen kollégáját, micsoda kis némber volt az - , megcsappant a vendégkör, sorra elmaradoztak a vendégek. Ez, úgymond, jelentős bevételkiesést okozott, magyarul szarul ment a bolt.
Egyszer egy este, zárás után, Gábor leültette magával szemben, és közölte, hogy ha ez így megy tovább, bezárhatnak. Oli kifejtette, hogy tudja és hasonlóképpen boldog az ötlettől – de mi legyen?
Gábor pedig rákezdte, nagy levegő, és hajrá. Az alapkoncepciót a Takiéktól vette, akik ugye „társkereső klubot” nyitottak, magyarul kupit. Nem, Oli, kuss, valóban nem gondolom, hogy konkurenciát kellene telepíteni légvonalban 50 méterre a Takiéktól. Ellenben mi lenne, ha elkezdenénk ugyanezt nőknek? Meg még ezt-azt is csinálgatnánk…
Oli csak pislogott. Ez sok volt, fodrászból bordélytulajdonossá? He? De Gábor addigra mindent kiötlött, mint mondotta, elég sokat mozgott az éjszakában korábban, megvolt az ismeretsége és az ismertsége ahhoz, hogy az emberanyagot beszerezze. De lakást kell bérelni, rendszeres takarítás, de közben a szalonnak menni kell, hogy a pénz „tiszta” legyen, taxisoknak tejelni, hogy „tudják” a címet, satöbbi, satöbbi.
És Oli azt mondta, hogy legyen. Izgatottságában azt is elfelejtette megkérdezni, hogy az „ezt-azt” csinálgatás, mit is takar. Hiba volt. Ugyanis az „ez-az” leginkább orgazdaságot jelentett.
Úgyhogy kibérelték fölöttük lévő két kis garzont és a garázsból egy feljáratot alakítottak ki. Jól sikerült, a vendégeken kívül senki sem tudja, hogy az Oli&Gabi Fodrászat® nem ér véget a – fényűzően berendezett – garázs végében… a bérleti díjat rendesen fizetik, ügyelnek a részletekre, a bérelt lakások hűtőjében mindig van kaja, a szekrényekbe ruhákat aggattak, ha valaki belépne tényleg úgy érezné, hogy lakják a lakásokat. Ami igaz is, részben; lakják, napi nyolcszor egy órában, meg nyolcszor fél órában… hehehe. Lényegében a fodrászat égisze alatt megy egy bordély, előjegyzés alapján. A lakások a plafonig be vannak rendezve elektronikai cuccokkal, festményekkel satöbbi; az orgazdaság gyönyörei, ugye…
Julcsi besegít nekik is, illetve besegített az indulásnál, kapcsolatai révén jöttek azok a (főleg profi pornós) srácok, akik „szolgáltattak”. Ők döntik el, hány hölgyet fogadnak naponta, melyik napokon dolgoznak, hamar kialakult a rendszer, és azóta is lényegében magától működik.
Megjön Gábor közben, az egyedi bogárhátú lassan, óvatosan betolat a parkolóba. Mániája a régi autó, ez az egyik kedvence, sok gyári alkatrész, mérsékelt tuning, maga a gyönyör ez a kocsi. Kiszáll, beriasztja és az üzlet felé ballag. Papucs, háromnegyedes nadrág, galléros póló – semmi feltűnés, nincs többmilliós óra, hatalmas fux, ő egy fodrász és kész, akinek megyeget a bolt. Mire beér, leizzad azon a 10 méteren, már embertelen a hőség. Gyorsan zárja maga mögött az ajtót, bent megy a klíma, lassan rádermed a verejték, na így kell nyáron 40 fokban megfázni.
- Úgy látom ma sem fogunk unatkozni, Olikám. – homlokát ráncolva nézi az előjegyzési naptárát. – a srácok itt vannak?
- Itt, hogyne. – ezt szeretik, sose késnek, mindig fittek-üdék, a vendég hölgyek mindig elégedettek. Mi lesz ma? Nem néztem bele a naptárba…
- Nnnna. – Gábor összehúzza a szemöldökét, kéne már egy olvasószemüveg, a francba, öregszem – Ildikó fél óra múlva, aztán rögtön utána a Fuxos Ricsi ribanca… khm felesége… aztán két új nő dél körül, szigorúan ajánlás alapján. Közben te sem fogsz unatkozni, 3 vendéged lesz, vágás-festés minden… hozzám meg hoznak pár dolgot, amik „leestek a kamionról”… kemény egy nap lesz. Te, Oli, mi lenne, ha ezután bezárnánk és kimennénk a strandra?
- Hú de kurvajó lenne – Oli felsóhajt – csak előtte beszélni kéne a Ferivel. Tudod, védelem. Még egyszer nincs kedvem cipóra veretni a fejem, ha érted, mire gondolok… - hát igen, egyszer-kétszer feltűnik valaki, akinek a cuccai itt pihennek nála, rendszerint az ilyen ember ideges, és hamarabb üt, mint kérdez. Aztán az is jó, mikor apu Lenkééknél, anyu náluk szórakozik, aztán a parkolóban összefutnak, ilyenkor ugye apu benéz és kissé balhézik. Hogy mire, rejtély, mikor ő is 10 perccel előtte mászott le egy prostiról…
Oli elmegy a fürdőszobába, Gábor hallja, hogy megnyitja a csapot. Leül az egyik bőrfotelbe, hátradől, szemét behunyja, arcát a klíma hűs légáramlatába tartja. Gondolkodik. Igen, valóban kell valamit tenni, mert az utóbbi időben egyre több atrocitás érte őket. Olit többször elkalapálták – neki a kocsiját basztatták rendszeresen. Meg nem tudná mondani, hányszor kellett fényezni meg festeni a különböző elemeket a kulccsal belekarcolt okosságok miatt, a kiszurkált kerekekről nem is beszélve.
Nem lesz gond. Feri jó gyerek, mindig jól kijöttek, Lenkéék kupiját is bevédte. És egy ideje náluk rakja le a döntött cuccot, és jó árat kap érte. Fizetni meg simán tudnak annyit, mint Lenkéék. Majd délután, vagy inkább este. De most dologra, hallja, ahogy Oli elzárja a csapot a fürdőben, kijön, megropogtatja az ujjait.
Fél óra múlva itt az első vendég. Munkára.
V.
Az ajtó halkan becsukódik az enyhén dülöngélő Taki bácsi után. Huhh, lehet nem kellett volna úgy egy ültő helyükben meginni egy üveg konyakot. Ütött mint a busz eleje… Feri is úgymond „indokolatlanul jókedvű” lett. Jót lehet dumálni az öreggel, látott már egy s mást a világból. Megbízik benne, jól ismeri, az életét is rábízná… mert ugyan a birka f*sz turistát úgy veszi le, hogy belekékül, azért rendes ember. Más a meló, mások a barátok, szomszédok. Ezért merte neki megpendíteni ezt az éjszakai mókát is.
Hehe, mozog a szoba. Hukk, izé, höööö… lehet meg kéne látogatni a mellékhelységet… azaz retyót… jaj olyan finom volt vacsorára az a mazsolás csirke, kár lenne kihányni. Azt a rohadt drága konyakot meg főleg. Néz. Kicsit leizzad. Aztán kb. 3 másodperc alatt bokáig lefő és elfehéredik. Baj lesz, gondolja, nem is kicsi. Próbál fókuszálni, de ettől még a plazmatévé fél métert ugrik balra a falon. Ennek fele se tréfa. Iszonyú lassúsággal balra fordítja a fejét és rámered a kettő, időnként három budiajtóra, majd meglehetős lendülettel elindul – jobbra, mert most éppen arra „lejt” a szoba. Beleütközik az ülőgarnitúrába, átfordul rajta és hatalmas svunggal szilánkjaira fejeli az edzett üveg dohányzóasztalát. A távirányítók szétrepülnek a szobában, a plazma kikapcsol, Feri pedig halk nyögéssel megpróbál a hátára fordulni az üvegdarabok között. De jó, hogy biztonsági üveget választottam, gondolja, különben nem apró, tompa szilánkokra tört volna, hanem szépen megskalpol. Már négykézlábra küzdi magát, mikor elementáris erővel kirobban belőle a csirke és a konyak elegye. Gyönyörű. A szőnyegnek is lőttek, gondolja, de megkönnyebbül kissé, és már nem izzad és remeg annyira, a szín is kezd visszatérni az arcába.
Négykézláb kibotorkál a fürdőszobába, biztonsági üveg ide, biztonsági üveg oda, akad egy-két pofás kis vágás a tenyerén. A kurva életbe, nem elég a konyakos csirkés hányás a szép drapp szőnyegen, sikerült egy negyed liter vért is belekenni. Jólvan, Ferikém, te marha, majd legközelebb nem iszol ennyit. Belekapaszkodik a kagylóba, hogy fel tudjon állni, mire sikerül majdnem letépni, a kagylót a falhoz rögzítő ragasztás hangos reccsenéssel elengedi magát. Feri elkapja a kezét a porcelántól- bazmeg pont az kell még hogy ezt letépjem és elöntsön a víz. Kezd elege lenni, már csöppet sem találja komikusnak a helyzetet. Ahogy elengedi a kagyló peremét elveszti amúgy is labilis egyensúlyát és egy határozott mozdulattal befejel kettőt a zuhanyzó falát alkotó üvegtéglák közül. Szemöldöke felreped, a vér elég gyorsan nyakig elönti.
Hangosan szuszogva káromkodik mint a jégeső, ahogy bevonszolja magát a zuhany alá. Megnyitja a csapot, illetve a csempét nyitja meg a csap mellett 10 centivel. Húbasszameg Feri koncentrálj bazmeg. Hunyorog, ráncolja a szemöldökét, méla mozdulattal sikerül bemérnie a csapot és – úgy ruhástól - ütközésig megnyitja.
Az állati üvöltés nemcsak a lépcsőházon, de a fél lakótelepen végighullámzik. A galambok felrebbennek a fákról, a kutyák ugatni kezdenek, és sok kisgyerek felsír álmában. BAZMEG BAZMEG BAZMEG hogy nem bírom megjegyezni, hogy JOBBRA van a hideg víz! Kibaszott keverőcsap! Közben átvált, de a haja fejének a bal oldalán már csomókban úszik a lefolyó felé. Na ettől elég gyorsan kijózanodott. A hideg víztől vacogni kezd, szája belilul.
Egy könnyű kis péntek este egy „pohárka” konyakkal. Mérjük fel a károkat. Egy art deko üvegasztal 150 rongy. Ez fájt. Lélekben is. Szőnyeg merő vér. Tisztítás 30 rugó – minimum. Egyedi mosdókagyló rendelésre – ezt csak vissza kell ragasztani szerencsére. Abban a pillanatban leszakad, és összetör két kockát a járólapból. Összerándul a zajra és kifejezéstelen arccal bámulja a cserepeket. Tikkel a bal szeme, milyen érdekes. „Ferikém, itt mások is laknak, este ne ricsajozzál már, ha egy mód van rá!” Ez az alattuk lakó vén boszorkány, hogy a görcs rángassa fel a tizedikre. Itt szakad el végleg a cérna, „HOGY FOGNÁD BE A POFÁDAT, VÉN SZIPIRTYÓ, LEMEGYEK ÉS A NYAKADRA TEKEREM A SEPRŰDET A KURVA ÉLETBE ÉS AKKOR NEM TUDSZ MIVEL REPKEDNI A MACSKÁDAT MEG KIFORDÍTOM MINT EGY ROSSZ KESZTYŰT!!!!” Huhh. EZ hatott. Kicsit kiengedte a gőzt.
Tőle légvonalban srégen balra lefelé 4 méterre az idős Lakatos néni üveges szemmel áll. Vele így még nem beszéltek. Izzadt, próbál levegőt venni, de nem megy, mellkasa szorít. Szája szóra nyílik, de hang nem jön ki a torkán. Fekete macskája értetlenül nézi, majd hátat fordít neki és enni kezd tálkájából. Így nem látja, ahogy az öregasszony minden kitámasztás nélkül arcra esik – a macska a két melle között éri, szegény állatnak azonnal eltörik a gerince. Csak napok múlva fedezik fel őket, mikor már kezd büdös lenni a lépcsőházban.
Tehát, hol is tartottunk? Ja, kagyló 60 ezer. Két üvegtégla cseréje egy huszas. Hajjaj. ’Sznámegazég. Elzárja a vizet. A csap merő vér lesz megint. El kéne állítani a vérzést – néz bele a tükörbe – a szemöldökömön is… azt lehet, hogy varrni kell. Édes atyaúristenem, csomókban hiányzik a hajam!!!!! Na bazmeg holnap borotválhatom le a fejem megint. Ó a kurva életbe. De először: tenyéren a vérzés elállítása… na nézzük csak, timsó összehúzza (még az öregtől hallotta egyszer régen) az alkohol fertőtleníti… hát belülről „lefertőtlenítettem” ma magam rendesen… Feri tökös gyerek, gondolja, előszed egy ezeréves timsó-rudat a fürdőszobapolcról, meg egy üveg arcszeszt, és vesz egy mély levegőt.
A második üvöltésre már néhány gyengébb kocsiriasztó is beindult. A fürdőszobában megrepedt a tükör. Feri a kagyló romjai között térdel és csendesen zokog. Kicsit be is hugyozott. És öregedett öt évet minimum. Feri mégse tökös gyerek.
Az ajtaja előtt a vörhenyesre égett Oli és Gábor áll dermedten. 10 perce érkeztek, még találkoztak Taki bácsival a folyosón. Megálltak Feri ajtaja előtt, és Oli minden bátorságát összegyűjtve a csengő felé nyúlt. 10 perce állnak ott, meredt szemmel, Oli ujjával a csengő előtt. Lefagytak mint a Windows. Gábor térde kicsit remeg. Lehet-e ez a nap még ennél is szarabb?
Először valaki csuklott egyet odabent, majd egy halk dübbenés, aztán mintha felrobbant volna egy üveglap… pár közepes tárgy koppanós földetérése. Hajjaj. Motoszkálás, nyögés, nehezen kivehető káromkodások. Aztán egy hatalmas, zsigerből jövő okádás, amitől mindketten összerándultak. Üvegszilánkok csörömpölése, egy test mászik. Néha felnyög, sziszeg. Ajtónyikorgás, sóhaj, reccsenés, mintha erős ragasztó engedne. Aztán egy hangos koppanás, üveg reccsent. Mocorgás, valaki megnyitott egy csapot. Az üvöltéstől majdnem összeszarták magukat, Oli hajában egy tincs megőszült.
Csobogott a víz, valaki vacogott közben. Víz elállt, csend… aztán egy nagy porcelántárgy atomokra törése, majd valami nyanya sipítozott lentről. Aztán Feri úgy káromkodott, hogy még Gábornak is elkerekedett a szeme. Istenem, honnan szed ilyen cikornyás kármokodásokat… mintha valaki elesne alattuk, de az csak egy halovány gyanú volt. Cuppogós, vizes két lépés. Törött csempén porcelán csikorgott. Valami szekrényt kinyitottak, meg kéne olajozni a zsanérokat kicsit… valaminek lecsavarták a kupakját, halk szöszmötölés, majd egy olyan vadállati elemi ősi ösztönöktől terhes üvöltés, hogy Oli karláncain a medálok csörömpölni kezdtek, Gábor pedig önkéntelenül hátralép egyet.
Most ott állnak, mint két elb@szott szobor. Oli ujja 2 centire a csengőtől. Remeg. Kis takony kifigyel az orrából, szuszog. Némileg fél. Gábor nagyon lassan felé fordítja a fejét, és nagyon, nagyon halkan annyit suttog, hogy: „szerintem mégsem a megfelelő…” és nem tudja befejezni, mert Oli érthetetlen okból megnyomja a csengőt.
Istenem, mi lesz ebből. Gábor lehorgasztja a fejét.
VI.
A nap lassan túlhalad zenitjén, a gazdagréti betonkockák elérték az üzemi hőfokot. A tapasztalatok szerint hetedik emelettől fölfelé már nem lehet kibírni ilyenkor. Egy tizedik emeleti nyugati fekvésű lakás hőmérséklete eléri egy közepesen felfűtött finn szaunáét, az ott lakóknak időnként érthetetlen ingere támad arra, hogy nyírfaágakkal csapkodják a hátukat. Klíma nélkül totál halál.
Lent, a garázsszinten jobb a helyzet, oda csak a szervizút aszfaltja veri vissza a meleget. Két légkondicionáló is küzd azért, hogy a szalonban elviselhető legyen a hőmérséklet, bár ez a havi villanyszámlán erősen meg fog látszani. De legalább nem izzadnak, mint kurva a templomban, sem ők, sem a vendégek. Lassan majd a garzonokba is be kellene szerelni egyet-egyet, csak sima kis ablakklímát, mert ugyan még az elviselhető határon belül van fent az ájer, de még egy hét kánikula és a vendégek reklamálni kezdenek. Tegyük hozzá, joggal.
Gábor kezd fáradni. Pakolászott egy kevés műszaki cikket, most a fotelben elnyúlva nézi az éppen hajat vágó Olit. Hogy át tudja adni magát a munkának… hihetetlen. Trécsel, szórakoztatja a vendéget, mindenről lehet vele beszélgetni, művelt és tájékozott és közben jár a keze mint a villám. Csak úgy csörögnek a karláncain a medálok. A vendégek szeretik, szívesen járnak hozzá.
Recsegés és dübögés fentről, nyögésekkel tarkítva. Szerencsére szinte az egész lakótelep üres, aki nem dolgozik, az valami árnyékos vagy vizes helyen a szabadban van, de azért huszadjára is célozgatni fog a Fuxos Ricsi nőjének, hogy kicsit fogja vissza magát… bár lehet, hogy nem, a francba, mindig bőven „jattol”, visszatérő vendég… de akkor sem kockáztathatja a lebukást a házban. A fölöttük lakó Lakatos néni sajnos nagyon jól hall, és igazi ókonzervatív vaskalapos zárdaszűz; nem kellenek a problémák. A másik nő már elment. Minden értelemben. Új kuncsaft volt, kicsit mindig tartanak a „nem bejáratott” vendégektől –ajánlás ide, ajánlás oda.
Ahá, végeztek odafent – hallja, ahogy csobog a víz a zuhanyzóban. Nagyon jó. Oli is végez negyed órán belül, Fuxosné is lelép, és ha nem esik be valaki hirtelen, akkor bezárnak és valami víz mellett fogják tölteni a délutánt.
Gábor komótosan feltápászkodik, a hűtőből kivesz egy jéghideg ásványvizet és nekilát a zárás előtti teendőknek. Kassza – Olit kell megvárni, de már a levágott hajat sepregeti le a vendégről. Visszajáró a pali, barátságosan elköszön és távozik.
Az ajtó nyílik, egy pillanatra szinte berobban a kinti hőség. Úristen, milyen lehet az aszfalt – gondolják – szinte folyik… Oli a kasszához megy, beleteszi a pénzt, közben a nő is diszkréten elhagyja a helyszínt – előre fizetett, viszlát, gyere máskor is.
Ajtó ki, hőség be. Navégre. Villámgyorsan kiteszik a „ZÁRVA” táblát. Stand rögtön kész, Oli közben felmegy lehúzni az ágyneműt, összeszedi a törölközőket, kicsit rendbevágja a lakást, a srácok (bérlők, muhahaha) már elhúztak. Gábor standol. Nézzük; Fuxos macája, két másik nő… két vágás, egy festés meg minden… ühümm… meg sikerült végre elnyomni mind a tizenkét DVD lejátszót. Nem rossz, nagyon nem rossz.
Százezret betesz a falba rejtett páncélba, bezárja, az álcaként szolgáló piperepolcot visszahajtja a helyére. Többi a zsebbe. Oli jön le a lépcsőn egy zsák szennyessel. Be kell ugrani a tisztítóba is. Oli folyamatosan vigyorog, jó kedve van, szabadulna már ebből a betondzsungelből, fossa a szót. Gábor is felenged kissé, klíma kikapcsol, áramtalanítás, utolsó ellenőrzés; víz nem maradt nyitva, garzonok bezárva, széf zárva, elektromos szirszarok kihúzva. Remek. Ajtó bezár, biztonsági reteszek hangos kattanással a helyükre ugranak, majd gombnyomásra lassan leereszkedik a króm-vanádium rács, és rögzül a betonba fúrt 14 centi mély lyukakban. Riasztó bekapcsol. Közel egymilliójuk ment a biztonságra, de erre nem sajnálták a lóvét.
Mire megteszik a kocsiig azt a tizenöt métert, leizzadnak bokáig. Iszonytató a hőség. Gábor kezd sziszegni, talpát az aszfalttól egy centi vékony habosított műanyag papucs választja el. Tehát szinte semmi. Pity-pity. Kocsiriasztó ki. Bazmeg. A Bogár már nincs árnyékban. Jézus ereje, mi lesz a kocsiban?! Már így is úgy lefőttek, hogy Gábor trendi kis fehér vászonnadrágja annyira átázott, hogy átlátszik rajta a boxere. Megfogja a kilincset és halkan szentségelve kinyitja az ajtót. Ujjbegyeinek annyi, most egy hétig nem lesz ujjlenyomata. Behajol a kocsiba, felpattintja a csomagtartót és a hátsó motorháztetőt is. A bogár átka, hogy felfőhet ilyen melegben… Oli közben szintén másodfokú égési sérüléseket szenvedve feltépi a másik ajtót is, hogy a huzat járja át a kocsit. Milyen huzat, he? – fut át az agyán – Úgy áll a levegő, hogy füstkarikát lehetne fújni…
Gábor kihúzza felsőtestét a kocsiból, homlokáról szabályszerűen spriccel az izzadtság. Napszemüvege száráról csöpög a víz. Cuccaikat berakják a csomagtartóba. Állnak, nézik a kocsit. Be kéne ülni. Hát ja. De a fekete bőrülés… TUDOM A KURVA ÉLETBE. Hihetetlen. Egy eredeti 1953-as bogárhátú. Iszonyatos pénzért felújítva, gyönyörű felnikkel, bőrrel behúzott műszerfallal, hangtechnikával. DE KLÍMA, AZ NINCS.
Gábor újból felnyitja a csomagtartót, kiveszi a két nagy strandtörölközőt, ráteríti az ülésekre. Háromra, jó? Egy. Kettő. Biztos, hogy jó ötlet ez? HÁROM OLIKÁM HÁROM!!!! Egyszerre beülnek. Pár másodpercig semmi, majd egyszerre lesznek libabőrösek. Most már tényleg patakokban ömlik róluk a víz. Süüüüüüüüt édes istenem, ééééget, hozsánna néked, Dózsa György, már van valami halovány fogalmam arról, min mentél keresztül. Uralkodnak magukon, szaporán szedik a levegőt, orrukon csorog le a víz, sziszegnek, huhognak. Gábor betolja a slusszkulcsot, rámarkol a kormányra. Szeme elkerekedik, szája néma sikolyra nyílik, ahogy elfordítja a kulcsot és oldja a kormányzárat. Motor jár, ablakok le, Gabi tágra meredt szemmel hitetlenkedve bámulja 5 centiről a tenyereibe égett piros csíkot. Oli csendben zokog mellette.
Ideges lesz, és nem sokat gondolkodva kiveszi a kesztyűtartóból a napégés utáni olajat, bőszen a kezére locsolja, majd összeharapja a száját, lecsukódó szeméből két könnycsepp leszánkázik verejtéktől fénylő arcán. Az olaj minimum 70 fokos.
A helyzetük a világegyetemben radikálisan megváltozott 3 perc alatt. A fényűző kis szalont elhagyó két középkorú, ápolt „vállalkozóból” percek alatt lett két verejtékben tocsogó, megfolyó arcú, testfelületének 30%-án megégett szerencsétlenség lett. Oli sír, a műszerfalra borul. Felsikít, most már a homlokán is van egy égett csík. Gábor dühös. Kuplung ki, kocsi sebességbe, kormány teker, mint az állat; próbáltak már olajtól tocsogó kézzel lakkozott fakormányt tekerni? Súgok, nem megy. Tekintete kezd eszelős lenni, a küllőknél fogva valahogy kinavigál a parkolóhelyről, aztán a szervizútról is. Irány Agárd, a kurva életbe! Gábor, tudod, hogy… IGEN TUDOM A BÜDÖS KURVA ÉLETBE, HOGY NEM SZERETED, HA KÁROMKODOK, DE MOST VALAHOGY NINCS KEDVEM MOSOLYOGNI!!!! Oli a fejét csóválja, Gabi a szemét forgatja, hogy miért veri őt az isten ezzel…
Sötétedik lassan, ülnek a kocsiban, mereven, mint két faszent. Hát, legyünk őszinték, nem volt elég a harmincas faktorú naptej. Gábor fürdőgatyája lényegében beleépült a felhámjába. Azt orvos fogja levenni róla. Egy nagy zacskó, törölközőbe burkolt jégkockán ül. Arca nem is vörös; bordó. Orra már most hámlik. Oli dettó. Már akkor ordított, mikor habkönnyű lenvászon ingét a hátára terítette. Egész délután a vízben pancsolt, érdekesen néz ki, combközéptől lefelé haloványbarna maradt, onnan felfelé tűzvörös. Az ember ránéz, és érthetetlen ingert érez arra, hogy homárt egyen. Vagy vakarózzon. Neonzöld rövidgatyája szinte világít rajta.
- Ugye tudod, hogy fel kell mennünk a Ferihez?
- Micsoda? Ilyen állapotban? – Oli nagyon lassan balra fordítja a fejét… mintha összement volna a bőre.
- Megbeszéltük, nem? Hetek óta halogatjuk, MA fogunk túlesni rajta.
- Nekem már mindegy. – sóhajt fel Oli és lehunyt szemmel hátradől. Gábor az ordítástól megijed, és majdnem az árokba hajt.
A levegő már elviselhető, mikor fél óra múlva elképesztő óvatossággal kihajtogatják magukat a kocsiból a tízemeletes panel előtt. Úgy mozognak, mint a robotok; nincs felesleges mozdulat, mert az felesleges fájdalommal jár… A lenti kapu nyitva, felbotorkálnak a lépcsőn a liftig. De jó hűvös van itt a földszinten… lift jön, emeletre fel. Alighogy kiszállnak, a vidáman dülöngélő Taki bácsi harsányan rájuk köszön, majd csuklik egyet és harmadjára sikerül becsengetnie a saját lakásába. Értetlenül néznek utána, majd megállnak a biztonsági ajtó előtt, amin a Vágási név díszeleg. Oli mérhetetlen lassan felemeli jobb kezét…
VII.
A méretes erdészház szinte tökéletesen beolvad az erdőbe. Szépen megmunkált gerendák, mohás tető; csak az ablaküvegek csillogása árulkodik, illetve a kéményből vékonyan kígyózó füst.
János a hálószoba ablaka előtt áll egy csésze kávéval a kezében. Néz ki az erdőbe, mozdulatlanul. Szereti a hajnalokat, egész életében koránkelő volt. Szereti ezt a dermedt, szinte földöntúli csendet, a ködöt, ami vattaként burkolja be a fákat, szereti a kis dombot, rajta a házzal… a nappali vadak most éledeznek, az éjjeliek már nyugovóra tértek, szinte tökéletes a kép… valóban, mintha egy képet nézne. Levél se rezdül.
Az ablak előtt átsuhan egy, az ereszről lepottyanó vízcsepp. Annyira közel van hozzá, hogy a kis átlátszó gömbben egy pillanatra látja a feje tetején álló erdőt, majd eltűnik a mélyben. A hangja már nem ér fel idáig. De ez a kis mozgás kibillenti az erdészt.
Lenyomja az utolsó korty kávét, megfordul. Szöges bakancsa csikordul a fapadlón, szép árkokat hagyva emlékül. Így megy ez évtizedek óta, lényegében azon a helyen már egy kisebb gödör van a fában. Alma az öt négyzetméteres ágyban mocorogni kezd. Nem látni, hol van, elvész az állatbőrök között, aztán a kupacból felbukkan egy szőke kócos fej.
Szeme csak résnyire nyitva, hajának nagy része az arcában; nem sokat lát a világból. Kikecmereg, mellbimbói szerint igen hideg van a szobában; valóban nincs meleg, az esti fahasábok már csak egy maroknyi parázsló emlék, és ugyan a terméskő kandalló tartja a meleget, ez most kevés. Nyár van ugyan, de az erdő mélyén éjszaka elkél a pulóver… esett is az éjjel, köd is van, János rakott két hasábot a parázsra, lassacskán majd beizzanak, lángra kapnak.
- Hú de hideg van – fázósan összehúzza magát.
- Hát ne kelj fel.
- De nagyon kell pisilni – nagy levegőt vesz, átsuhan a szobán, egy pillanatra felvillan igényesen karbantartott fazonja. János elmosolyodik – nem sokan tudják, hogy Alma természetes szőke… halk csobogás a mellékhelyiségből, aztán a lezúduló víz, majd a nő közeledik. Haját már kifésülte arcából, János elé lép, átkarolja a nyakát. Mosolyog, ettől látható lesz a két felső metszőfoga közötti 3 perc szünet. Ha be van rúgva azzal szórakozik, hogy közé tolja a cigijét és úgy szívja. Hiába próbálja erről leszoktatni…
- Csókot kérek! – csücsörít. János közelebb hajol… úristen ennek valami megdöglött a szájában – és még mindig ott rohad. Mi a szart evett-ivott ez a nő tegnap az erdészeti cég buliján?! Hööö…. Nagylevegő, villámgyors szájrapuszi, szerencsére beéri ennyivel, már be is mászik a takarók és bőrök közé. Mire János kiér a szobából, alszik. A kandallóban a fadarabok kezdenek lángra kapni.
A ház alá-mögé épített dupla garázsban a LandRover riasztója pittyen kettőt. Nem is tudja, miért használja, vagy zárja be egyáltalán… erre ember nem nagyon jár, ha mégis, akkor a négy jól nevelt, állandóan szabadon lévő kuvasz valamelyike fogja kiszarni pár nap alatt. Na itt is van az egyik… nem, kettő. Jókedvűen csóválják a farkukat, hideg orrukkal bökdösik, kikényszerítve egy kis simogatást. Megvakarja fülük tövét, majd halkan annyit mond, hogy ’kifelé’ és a két hófehér dög eltűnik a lassan felszálló ködben.
Beteszi a puskát – ami nem mellékesen Dénesé volt – a hátsó ülésre, a csörlős íj mellé. Szereti, csendes, és ugyan kell egy kis tér a használatához, de a szénszálas nyílvessző szép sebcsatornát produkál.
Bedurrantja a motort, megkerüli Alma kis terepjáróját, a dízelnek kicsit agresszív a hangja, de majd bemelegszik. Tolatás közben egy pillanatra rajta felejti a szemét Dénes Niváján. Szegény öreg… kimegy a sírjához, alig 10 perc vezetés után megáll a kis vízesés mellé emelt terméskő síremlékhez. Áll pár percig, majd leszedegeti a mohát a kövekről és a keresztről. Közben rendezi gondolatait, átfut a napi teendőkön. Jönnek a szlovákok, velük kell találkozni. Át kell beszélni az embercsepészet-üzletet, mert az Unióhoz való csatlakozás kissé más helyzetet fog teremteni, már nem kell az a szervezettség, nem kell ennyi ember. Ki fog szállni – ez normális esetben nem lenne egyszerű, de rákészült; egy barátjának adja át az üzletet. Azt fogja mondani, hogy már nem tudnak neki annyit fizetni, hogy csinálja. Ez igaz. Meg úgy veszi észre, hogy a rendőrség is rászállt. Ez is igaz, ő szólt nekik. A barátja „óccsóér” bevállalja. Rendőr. Ezt mondjuk nem fogja közölni. Azt viszont igen, hogy pár komája az osztrákoktól beszerzett Steyr-AUG-ok optikájába bámulva fogja az „üzlettársakat” méregetni. Csak úgy, ha esetleg valami baromság az eszükbe jutna…
9-re ezen is túl van. Kifizette a „biztosítókat”, az üzletet meg ilyesmit a cimborájára bízta. Egy-két hónap múlva bukik a hálózat. Nem kevés szervezés van mögötte magyar-szlovák rendőri-határrendészeti vonalon. Nem is ez lesz a húzós. Hanem a szemét. Sóhajt. Dénes az életével fizetett jópár hónapja… vagy éve? Inkább éve, de az emlék olyan frissen fájdalmas, mintha tegnap történt volna. Egyszerű volt a történet; egy éjjel az öreg nem tudott aludni, és szokás szerint az erdőben tekergett, néha leült egy fatörzsre és hallgatta az erdő éjszakai neszeit. Aztán eszébe jutott, hogy a dízelmotorok bőgése nem tartozik tipikusan az erdei zajok közé. Elindult a hangok irányába, teherautók, konténerek egymásnak csapódása, emberek kiabálása. A barlangnál lyukadt ki. Leesett az álla. Szinte konvojnyi teherautó, amikről targoncákkal pakolták le a szemetet, és vitték a barlang mélyébe. Már majdnem végeztek. Volt ott minden, kockába préselt háztartási hulladéktól kezdve a narancssárga halálfejes műanyaghordóig.
János a lövésekre ébredt. Nem maga a lövések ténye zavarta, hanem a mennyisége és sokfélesége. Sok lövés, több fegyver. Csont nélkül ugrott a nadrágjába, felkapta a mellényét, méregdrága Benelli sörétesét, zsebeit megtömte lőszerrel és rohant le a lépcsőn. Csak időben érjek oda, ismételgette magában. Ahogy kiért a házból, megállt egy pillanatra, fülelt, hogy honnan jönnek a lövések. Aha – a barlang. Kb. egy kilométer, kicsit több talán. De hirtelen abbamaradt a zaj. Így még nem futott soha, az éjszaka hűvössége ellenére csorgott a hátán a víz.
Elkésett. Már csak nagyon gyengén hallott valami motorzajt – távolodóban. Dénes nevét üvöltözte, de nem kapott választ. HOL A BÚSKURVAPICSÁBAN VAN A ZSEBLÁMPÁM? A zsebemben, természetesen. Negyed óra idegbeteg rohangálás után találta meg Dénes kilyuggatott testét, félig az avar alatt. Iszonyatos volt. Majdnem beleőrült, az öreg olyan apafigura-szerű volt neki, mindent tőle tanult, amit a szakmában tudni lehetett.
Már hajnalodott, mikor végzett a temetéssel és a köveket is feltornyozta a sír fölött. Valami megszakadt a lelkében, könnyei elfogytak, csak egy üres, kongó hiányérzet maradt, amiről tudta, hogy idővel egyre rosszabb lesz. Visszament a barlanghoz, alaposan körülnézett – komoly mennyiségű szemét volt ott lerakva. Ezek nem először voltak itt, gondolta. Első felindulásában értesíteni akarta a rendőrséget, aztán lassan más tervek kezdtek körvonalazódni a fejében. Elég sok vérnyomot talált a barlang bejárata környékén, meg rengeteg töltényhüvelyt – 9mm, 30-06 (Dénesé), és 5.56 – ez utóbbi automata fegyverekből származhatott. Ja, és talált egy ujjat, valószínűleg mutatót. Zsebkendőbe bugyolálta, zsebre tette.
Visszament az erdészházba, fél órát állt a forró zuhany alatt, könnyek nélkül zokogva. Első útja egy rendőr barátjához vezetett, akiről tudta, hogy megteszi neki, amire kéri és nem fog kérdezni semmit. Tényleg nem kérdezett, csak kissé felhúzta a szemöldökét, mikor János ujjlenyomatot adott – egy leszakadt mutatóujjal, amit a zsebéből halászott elő. Nagyon remélték, hogy benne van a magyar adatbázisban, mert ha külföldi, akkor az Interpolon vagy az Europolon keresztül kell adatot kérni, és ott mindenféle kényelmetlen kérdésekre kell válaszolni. Nem volt benne, azért kösz. Majd hívlak.
Azzal elment, vitte az ujjat is, gondosan beburkolva a zsebkendőbe. Azóta mumifikálta, kis hengerben kiöntötte műgyantával, szépen lecsiszolta a sorjákat – és a nyakában hordja egy vastag aranyláncon. Almához ment, kellett valaki, akit ismer, aki megérti, aki ott van, amikor szüksége van rá. A nő hátrahőkölt, mikor meglátta az ajtóban – az éjjel éveket öregedett az arca. Hetek óta nem látta, éppen kapcsolatuk egyik szinte szokásosnak mondható hullámvölgyében voltak. Akkor, azon a nyúlós, csepergős, kicsit ködös-borongós őszi délutánon és éjszakán valami végleg megváltozott a kapcsolatukban – pozitívan. A férfi úgy nyílt meg Alma előtt, mint ahogy még soha, és ez új alapokra helyezte kettejük viszonyát.
Pár nap múlva a nő kiköltözött hozzá az erdészházba. Megtehette, egy online cég főnöke volt, munkaideje kötetlen és leginkább az interneten dolgozott – ami, hála a mobiltechnikának, az isten háta mögött is elérhető volt. És egyébként is, furcsa, de kellemes volt neki az a szinte halotti csend, ami körülvette – az ötödik kerület szívében eltöltött évek után. Eleinte félt kicsit egyedül, de hamar elmúlt; megtanult fegyverrel bánni és nem mellékesen János négy apró kuvaszkölyökkel lepte meg. A kiskutyák lefoglalták szabadidejét, amíg János a dolgait intézte, és együtt töltött óráikban mesterien betanították a gyorsan növő kutyákat. Kaptak nyakörvet, chipet a bőrük alá, megkötve soha nem voltak. Messzire nem mentek, a vadat nem bántották, csak kettejüket ismerték el „felső hatalomnak” és gépiesen engedelmesek voltak. Ennek mondjuk az lett az eredménye, hogy telefonos egyeztetés nélkül nem mehetett hozzájuk senki, egyszer ugyan valaki megpróbálta, ő szépen ücsörgött hat és fél órát a kocsijában, amíg János hazaért, miközben a négy medve méretű kuvasz megpróbálta hörögve lerágni róla a kocsit.
János sok éjszakát töltött a barlang mellett, várva a „kukásokat”. Szépen csendben a mérgező szarokat elszállíttatta egy ismerősével a megfelelő helyre, de ügyelt a látszatra, a háztartási ganéj maradt. Egyszercsak megjelentek, nem voltak szemérmesek, ha már jöttek, hoztak is egy pár teherautónyi szemetet. Had pakoljanak kicsit… ezaz.
János simán minden figyelmeztetés nélkül ellőtt egy visszapillantót. Jól van, srácok, ne kapkodjatok a fegyverek után, mert hamar eljár a kezem. Úgy. Mi? Nem, nem megyek a reflektorok elé. Hogy? Nem érdekel, hogy nem láttok… szóval ki a rangidős? Miért? Mit miért, b*sszátokmeg!? MERT AZT KÉRDEZTEM! Másik visszapillantó. Szinte felrobbant. Hú, komám, én megnézetném azt a vágást, az üveg csúnya sebet csinál. Addig szoríts rá zsebkendőt. TEHÁT? Ugye, hogy megy ez, csak tudnám, minek ez a huzavona… nem piszkálja a hónaljtokot, mert kurva goromba leszek! Na akkor mondom; az Öreg agyonlövette magát, én nem óhajtom tésztaszűrőként végezni. Két verzió van tehát – nekiállunk lövöldözni, és akkor itt emberek fognak meghalni, megsebesülni satöbbi. Ezt személy szerint nem tartom jónak. Maguk se? Gondoltam, hogy tudunk értelmesen társalogni. Tehát akkor a B terv: a barlangban van egy telefonszám, adják át annak a baromarcúnak, aki ezt a ganaj bandát igazgatja. Azon elérhet. És jobbulást a kézsérüléséhez… szóval azt hiszem, hogy maguknak is jobb lesz, ha van itt valaki, aki ügyel arra, hogy simán menjenek a dolgok, nem? Mindezt alkalmanként potom háromezer euróért… MI? Sok? Magát ki a faszom kérdezte, majd a főnök dönt, nem?! Na azért.
Ja, és ha valami okosságban törnék a fejüket, ne tegyék. Az egész mutatványukat felvettem. Nem vagyok hülye, hang nélkül, infrakamerával. (De jó, hogy Alma ért a technikához…). Most pakoljanak be, és várom a hívást.
Csendben lelépett. Nagyon magabiztos volt, de közben remegett a térde rendesen. Felnézett az égre, Dénes, ne haragudj, csak adj egy kis időt és várd ki, mi lesz ebből… mi lett volna? Reggel, miközben leszerelte a fákról a kis kamerákat, csöngött a direkt erre a célra más nevén vásárolt mobilja. Jól beszélt németül, hamar megállapodtak. Havi tizenkétezer eurót kaszált – amit nagyrészt arra fordított, hogy megfelelően megsemmisíttesse a veszélyes dolgokat. Nem volt szüksége a pénzre, a privatizáció alatt jókor volt a jó helyen, az egész erdő az övé volt, a fa- és vadgazdálkodásból nagyon szépen megélt. Közben folyamatosan figyelte, hogy nem hiányzik-e valakinek egy ujja. Tartozott neki egy lyukkal a homlokán. De az is lehet, hogy a kutyákat fogja ráereszteni. Ez lesz az, igen, a kutyák. De ahhoz kell egy kis „bizalom”, hogy az a mocsok idejöjjön. Mióta emlékbe itt hagyta az ujját, nem jön.
Mondjuk a bizalomnak nem tett jót – egyik félnek sem – hogy egy reggel a négy kutya fülig véres pofával „jelentkezett”, Jánosban megállt az ütő egy pillanatra. A kuvaszok a farkukat csóválták, majd lassan az erdő mélye felé kezdtek ügetni. János lélekszakadva rohant utánuk és csak remélni tudta, hogy nem valami eltévedt turista kódorgott az ő erdején belülre.
A maradványok alapján – már amennyire látni lehetett – középkorú fehér férfi volt. Nem turista, farmer, bőrdzseki, bakancs, elgurult bukósisak, címkéjük szerint mind osztrák üzletből, és egy hangtompítós Beretta 92F. Haha. Szép próbálkozás volt. Ezt az osztrák főnökkel is közölte, aki adta az értetlent. De nincs harag, a pénz nagy úr, mondta az erdész. Ennyiben maradtak. A pasi motorját begurította a garázsba, atomjaira szedte, kireszelte a számokat az alkatrészekből és leadta egy bontós haverjánál. Aki nem kérdezett semmit.
Úgy néz ki, lassan sikerül összehozni a dolgot. A szlovák csempész-vonal csak mellékesen került a képbe. Azt akarta, hogy a rendőrség „fű alatt” nyomozzon az osztrák után, úgyhogy amikor szóba jött közöttük a dolog, rábólintott. Sok munkája nem volt vele - egy jelzés nélküli teherautót kellett biztosítania a határ közelében. Az ő magánterülete volt, ezt könnyen megtehette. Hagyta, had fusson az üzlet egy jó ideig, miközben az első útja a yardra vezetett. Ha szemétügyben nem jön össze a személyes találkozó, akkor fogják meg ezt a nemzetközi g*cit a csempészet miatt, ha nem itt, akkor Ausztriában. Az is jó, ha ott ültetik le.
Kellemetlen élményekben lesz része a sitten, pénzzel mindent el lehet intézni, azt is, hogy évekig hason aludjon ez az osztályon felüli, ötcsillagos ganéj. De azért jobb lenne, ha átjönne. Mondjuk ide. Mondjuk egyedül… ááá, ez nem fog megtörténni, de ha két-három emberrel jön, akkor sima ügy lesz. Reméljük. Kurvára reméljük.
A Defender bőgő motorral fordul ki a földútra. Ideje a napi ügyeivel törődni, egyelőre megtette, amit tehetett. Vár. Már nem sok idő. Pár hónap nem a világ.
VIII.
Fú, de görbe ez a folyosó… tényleg ráférne a panelekre egy felújítás, ha így elengedik magukat… és mozog is hukk jó estét, Gábor, szevasz, Olikám… mi a francot keres itt ez a két szerencsétlen? Hehehe, addig jó, míg nem engem hukk hajjaj bajok lesznek. Na asszem hazaértem, hányas ajtó? Höööö… mér van ezen négy szám, csak kettő szokott lenni, nem baj, biztos ez az, nnnna hol is van az a kurva kulcs? Ahááá, megvan…. Büdös francért olyan kicsi ez a zár, meg itt ugrál össze-vissza… na ez szép karcolás lett, Lenke letépi a fejem…
Ebben a pillanatban nyílik az ajtó, az ajtóban ott áll Lenke–helyett a cirka 160 kilós Erzsike. Úristen, hogy lehetek ennyire részeg, elnéztem az emeletet! Taki tekintete kitisztul, a testén átszáguldó adrenalin egy pillanat alatt kijózanítja. Jézusom. Csak ezt ne. Erzsike mosolyog.
- Jó estét, Takikám. – Csábosan mosolyog, tripla tokájának redői között felvillannak sárgás fogai, és bizonyossá válik, hogy kolbászos pizzát vacsorázott. Diszkrét böffentés, aha, volt abban hagyma is. Taki elfehéredik, a konyakos libamáj utat tör felfelé, de két öklendezés között férfiasan visszanyeli. Hiába, úriembernek nevelték, soha nem hányna le egy nőt.
- Összekarcolta a záramat, csúnya, rossz kisfiú – évődik a szomszéd, mire a hetvenéves kisfiú kicsit értetlenül ráncolja szemöldökét.
- Én csak, hukk, izé… - leblokkol a félelemtől.
- Csak, mi? Megjött végre az esze, hm?… – ezt ne, könyörög magában Taki, istenem, csak ezt ne. – Ó, de édes, látom, italt is hozott, kerítek poharat… - Taki egész egyszerűen ösztönösen azt az elvet követi, hogy ha megtámad egy medve (jelen esetben elefánt, vagy bálna) akkor tettesd magad halottnak, akkor nem bánt. Nem mozdul, pislogni se mer, csak egy-egy izzadságcsepp gördül végig a halántékán néha. Meg remeg az üveg a kezében.
Erzsike tíz éve zaklatja. Özvegy, két öröme van; a dél-amerikai szappanoperák és az evés. Ez utóbbi egészen meglátszik rajta, a férje halála óta eltelt tíz év alatt megduplázta testsúlyát. Pár éve nem is mozdul ki otthonról. Van két másik lakása, kiadja bérbe, a férje után is kap nyugdíjat, gondja nincs. ÉS FOLYAMATOSAN ZAKLATJA. Ajánlatokkal bombázza, egy időben egészen nyíltan, pedig az öreg udvariasan, ám igen határozottan elutasította. Ötvenszer. Aztán Lenkének elege lett, akkor egy széklábbal nagyon megverte Erzsikét a folyosón. Úgy rémlik, azóta nem jár ki a lakásból…? Sok pénzükbe került, hogy ne jelentse fel őket, a Mágenheim doki látta el, hogy ne legyen baj.
Erzsike megérkezik, két pohár a kezében. Csábosan nekitámaszkodik az ajtófélfának, ez kicsit nehezen megy, mert teljesen és maradéktalanul kitölti az ajtónyílást, de sikerül. A félfa szinte azonnal a földig végigreped. Na, Taki édesem, tölt egy kis konyakot?
Taki áll. Retteg. Ha ez a brontoszauruszba oltott nőstény yeti elkapja, akkor vége. Lassan felnéz, közben mintegy véletlenül végigméri Erzsikét. Sárga papucs. Legalább megy a lábkörméhez… huhh, nem hányunk, emlékezteti magát. Lilás színben játszó lábszárak, lufi vádlikkal…böff…itt baj lesz… beugrik valami középiskolából „dór és ión oszlopok” de nem jó, azok nem szőrösek. Istenem. Megint kimegy a vér az arcából. Köszönöm, Istenem, köszönöm, hogy térd alatt elkezdődött a pongyola… szép műszálas, virágmintás, URAM NEM ŰZHETSZ VELEM ILYEN KEGYETLEN TRÉFÁT ezen nincs bugyi!!! Fanszőrzetének sötét háromszöge pontosan a köldökéig ér. Hányni fogok, hányni fogok, elveimmel és szándékommal ellentétben HÁNYNI FOGOK A KURVA ÉLETBE, zakatol a fejében. Hordónyi has, mintha a köldök sejlene fel… és mellek.
MICSODA? Mellek, idelent? És nem, nem káprázik a szeme, bárcsak káprázna, de a szexuális izgalomtól hegyes parizernyi mellbimbók a köldökkel egyvonalban próbálják kiszúrni a pongyolát… ezen MELLTARTÓ SINCS! Taki sokadjára nyeli vissza a konyakos libamájat. Már a háta is izzad, egyszerre rázza a hideg és veri a víz, már az életét félti. Feljebb. A két hónalj alatt fél négyzetméteres sötét folt a pongyolán. Hööö… megtörölné a homlokát, ha merne mozdulni. Hirtelen gyenge fuvallat a lakás felől, megcsapja az olcsó pacsuli szaga. Mária, Szent József, mintha egy kolbászfüstölőt kiöblítettek volna Krasznaja Moszkvával, és most öten izzadnának benne.
És az a tésztaszerű tepsiarc a tripla tokával… mosolyog. Egy grizzly nyüszítve menekülne, ha látná. Csábosan megnyalja zsíros felsőajkát. Taki zihál a félelemtől… miért nincs senki látótávon belül, most még Oliéknak is örülni tudna… Erzsike könnyedén megfogja egyik mancsában a két poharat. Miért nem megyünk beljebb, le tudnánk ülni kényelmesen és inni egyet?… – dorombolja. Vagy annak szánja. Leginkább ahhoz hasonlatos, ahogy egy átvágott torkú elefántbika próbálna levegőt venni egy sáros pocsolyában. Kinyújtja kezét és megfogja Taki zakójának gallérját.
Ebben a pillanatban az öregnél megszűnik a civilizáció, lénye ősemberré degradálódik, aki a barlangi medve szorításából akar szabadulni, hogy élhessen még egy kicsit… ösztönösen lendíti a vastag konyakosüveget. Pontosan az orrnyergén találja a nőt, alaktalan péppé zúzva ezzel orrát és arccsontját, rögtön el is engedi a zakót, Taki pedig ész nélkül rohanni kezd, már nem is hallja, ahogy a nő felsikolt és hanyatt vágódik. Ajtaja lassan becsukódik.
Ész nélkül nyomja a csengőt. Lenke idegesen tépi fel az ajtót, mi lehet olyan kib*szott fontos?! Jesszus, Öreg, tán kísértetet láttál? Úgy kell a konyakosüveg nyakát kifeszegetni a kezéből. Véres. Taki lassan megnyugodva, relatíve összefüggően adja elő, mi történt. Részegségnek nyoma sincs már, az adrenalin csodákra képes. Ki kell találni valamit. Él-e egyáltalán Erzsike? Ha igen, mi a teendő, ha esetleg nem, akkor mi legyen? De nem most. Délelőtt. Mikor senki nem lesz otthon.
Az öreg nehezen alszik el, Lenkében dolgozik a rendes esti altatója, de Taki, ha el is alszik, felriad, álmában medvék, vízilovak elől menekül.
Holnap. Istenem, mi lesz ebből…
IX.
Feri áll a tükör előtt, könnyek csorognak az arcán, vállát időnként megrázza az elfojtott sírás. Atyaég. Amikor az egyik rosszul beadott injekciótól keletkezett tályogot kellett kivágni a seggéből azt hitte, hogy az fájdalmas. Hát lófaszt. Ez, bazmeg, EZ fájdalmas, a nyílt sebbe arcszesz és timsó kombinációja, az igen, AZ FÁJ a büdös kurva életbe. Remeg. A keze szinte lángol. De valóban kezd elállni a vérzés, be kéne kötözni. Ha nem reszketne úgy a keze, talán. Hol az a kibaszott géz?
Kinyitja a kis tükrös szekrényt, amennyire remegő ujjaitól telik, óvatosan tologatja méregdrága illatszereit, annak a kurva géznek itt kell lenni hátul valahol… felberreg a csengő, agresszívan, váratlanul, összetöri a csendet és az éjszaka kezdődő nyugalmát, Feri összerándul, a polc tartalma a félig leszakadt kagylóba borul. Milyen szépen folyik le az a százmillis Fahrenheit a lefolyón, a Gucciról nem is beszélve. KI A FASZOM AZ ILYENKOR?!
Agya elborul. Lakása romokban, törötten, véresen, repedten, összehányva – és valaki úgy gondolja, hogy ez, igen, ez a SZENT KIBASZOTT PILLANAT a legalkalmasabb arra, hogy csöngessen. Nem lát az idegtől, az ajtó felé menet előkapja pisztolyát a kanapé párnái alól – király, a kurvaannyát, most már a kanapém is véres! Még szerencse, hogy bőr, könnyen tisztítható. Bebiztosítja a csúzlit, csőre fogja, nem gondolkodik, egyszerűen feltépi az ajtót és az ott álló (egyik, jé, ketten vannak) alak arcába sújt. A pisztolyon saját vére csöpög le, az alak feljajdul, majd összecsuklik és nem mozdul. Arca közepe egy véres pép. Oli… fejét lassan jobbra fordítja – Gábor Gábor is itt van.
Aki kicsit sokkot kapott, meredten nézi az eszméletlenül fekvő Olit. Nem reagál a külvilágra, Feri elkezdi a vállát bökdösni – semmi. Most legszívesebben megpofozná, de attól még jobban vérezni kezdene a tenyere. A pisztolyt bedobja a kanapé irányába, majd azon kezd gondolkodni, hogy nem jó dolog a folyosón állni merő véresen, egy szétvert arcú, eszméletlen figurával az ajtó előtt.
Megfricskázza Gábor orrát, aki összerándul, ránéz, de tekintete kifejezéstelen. Nem az igazi. Integet kicsit az arca előtt, révetegen követi az ujjait. Feri bemegy, egy pohár hideg vízzel tér vissza, és mikor Gabi a pohár felé nyúl, az arcába önti. Ez hat. Prüszköl, borostájának sörtéi között kis patakokban folyik le a hideg víz. Ahogy a bőrét elnézi, jól eshetett a hideg víz…
- Gáborom, itt vagy? – közelről nézi a szemét, tisztul. Jó.
- Azt hiszem… Ferikém, megkérdezhetem, hogy…
- Nem, kurvára nem kérdezheted meg ITT ÉS MOST, mert itt és most megfogjuk a szétvert arcú fodrászodat és bevisszük a kanapéra. Értem?
- Ja. Izé. Igen. – most kezd remegni, csak nehogy sivalkodásba kezdjen, mert akkor őt is leveri.
De nem kezd, megfogja Oli hónalját, Feri a lábait, bemanővereznek a szűk előszobán a nappaliig – ahogy Gábor meglátja a szoba romjait, meglepetésében elejti Oli ráeső részét – feje hangos koppanással landol a járólapon. Bazmeg. Ezt még nézni is rossz volt. Feri olyan tekintetet lövell felé, hogy szinte érzi, ahogy nézi. Éget. Alámarkol a testnek, már éppen megkérdezné, hogy nem fogja-e összekenni a kanapét, de inkább kussol. Annak már mindegy.
Állnak az üvegasztal lehányt romjain, és nézik a bugyborékoló Olit.
- Te, Feri, nem fog ez megfulladni hanyattfekve?
- Már mér fulladna meg?
- Hát mondjuk, mert szétverted az orrát és a torkába folyhat a vér…
- Mondasz valamit… - nem is olyan hülye ez. Van gyakorlati érzéke.
Ülő helyzetbe tornázzák Olit, fejét mellére hajtják, takony, vér és nyál keveréke folyik a mellkasára. Szép látvány. Feri kimegy a konyhába, egy mélyhűtőzacskóba jeget lapátol, elköti, megfog egy konyharuhát, és Oli arcának a közepére rögzíti a csomagot. Felröhögnek. Egy veresre égett, de combtól lefelé fehér, meglehetősen „uniszexesen” öltözött, fuxszal teleaggatott pohos test ül lehorgasztott fejjel a kanapén, segge alól kilóg egy pisztolycső, arcára van kötve egy kétökölnyi csomag, amiből piros-rózsaszínes trutyi folyik a pólójára. Höhö.
- Itt meg mi történt? – Gábor körülnéz. – Mintha gránát robbant volna.
- Ne is kérdezd. Ülj le. Hozok jeget meg ásványvizet… kérsz valamit?
- Hát ugyan kocsival vagyok, de a mai nap után valami töményet el tudnék képzelni.
- Akkor egyedül iszol… Sétáló Jancsi viszkim van.
- Jó lesz… de mér nem iszol te is?
- Mindjárt elmesélem.
A konyha felé indul, valami megreccsen a talpa alatt. Lenéz. A következő pillanatban a házimozi hangfalaiból 80 decibelen kezd bömbölni a pornócsatorna. Kurva távirányító, atomjaira esett, a nőt hárman gyepálják, hangorkán, Gábor, mint a rugó pattan fel a fotelből, de azon a rohadt plazmán EGY KIBASZOTT GOMB sincsen, Feri a dugót tépi ki a falból gondolkodás nélkül. EZ még hiányzott, tényleg. Konyha, jég, víz, bárszekrény, viszki, két pohár. Nincs asztal, amire rátegyem, villan át az agyán, aztán legyint, letesz mindent a földre.
Gábor tekintete több mint kérdő. Hogy néz ez ki? Fél feje leforrázva, csurom víz, szemöldök felrepedve, tenyerei borzasztóan összevagdalva. Lakás meg romokban. Feri két tenyere közé fogja a jeges poharat –jaaaaaj de jól esiiiiik. Nagy levegőt vesz, nekikezd az estének onnan, hogy Taki átjött addig, hogy csengettek. Gábor ül és próbál nem röhögni. És próbál nem nekidőlni a fotel támlájának, mert porrá van égve a háta. Aztán mégis kitör belőle a hisztériába hajló, görcsös nyerítés, és háborgó rekeszizma miatt akadozva elmeséli az ő szó legszorosabb értelmében vett leégésüket. Most Feri kezdi el visítva a térdét csapkodni, aztán abbahagyja, mert fáj. Széles jókedvükbe belekopog a szomszéd a falon, hogy kuss legyen, együtt ordítják vissza, hogy kapja be, a lovagiasság szabályai szerint el van intézve a dolog.
- Hukk… hööö ez kurvajó volt – Feri vérrel keveredett könnyeit törölgeti.
- Jézusom, alig kapok levegőt – Gábor is sípolva próbál oxigénhez jutni. Hú, ez masszív volt.
- Na jó, azt hiszem, már tudok szabályosan lélegezni, Gábor, add szépen elő, hogy miért jöttetek éjnek évadján.
- Khm… szóval, amennyire tudom, téged például Lenke tud hívni, ha valami gond lenne a… hmm… társkeresőben.
- Micsoda?
- Ferikém, közszájon forog a megfelelő körökben az a kupi alattunk eggyel. De nem is ez érdekel, gondolom, Te is tudod, hogy mivel foglalkozunk itt a garázssoron.
- Fodrászat, kozmetika, kis orgazdaság, de mit akarsz? – tényleg értetlenül bámul ki a fejéből. Mi a szar van?
- Hajjaj. Nem egészen. Nézd, az a helyzet, hogy Takiékhoz hasonlatosan… khm… „szolgáltatunk”.
- Micsináltok? – szeme még könnyes a röhögéstől, agya jelen helyzetben alkalmatlan arra, hogy minimális összefüggéseket is meglásson.
- Hát hogyismondjam… – Gábor kicsit rákoncentrál – ugyanazt csináljuk, mint a Takiék, csak „fordítva”… mi nőknek szolgáltatunk…
- He? – óvatosan leteszi a deres oldalú poharát a földre, majd tenyereit kezdi szemlélni. Fehér, nem vérzik, annyira nem mélyek a vágások, mint gondolta. Be kéne kötni. – Arra akarsz kilyukadni, hogy védelem kéne?
- Olyasmi – ez könnyebb volt, mint gondolta, hátradől, szeme elkerekedik, mintha izzó vasnak nyomná a hátát. Nem ordít fel, pedig szívesen tenné, inkább előredől, arca ráng egy kicsit, de tartja magát.
- Beszélhetünk róla… - mondja, vagy inkább mormogja maga elé. – de nem most. Kuuuussss… nem fejeztem be. Én most szépen elballagok lefeküdni, mert félig részeg vagyok, szétvertem a lakásom és úgy nézek ki, mint aki átesett egy üveggyáron. Olit nem fogom kirakni a folyosóra eszméletlenül, ergo te is maradsz. Tiétek a kanapé. Jóccak’.
Elvonul. Befekszik a parányi hálóba. Egy szekrény fér el benne meg a franciaágy. Eszébe jut valami.
- Gábor!
- Tessék!
- A pisztolyt ne piszkáld. Töltve van.
- Oké!
X.
Taki úgy ébred, mint akit mozsárban törtek össze. Másnapos, minden mértéken túlmenően, de ez a kisebbik baj – alig aludt, amikor sikerült pár fertályórát lopni az éjszakából, abban sem volt köszönet. Minden marhaságot összeálmodott. Belenéz a fürdőszobában a tükörbe. Egy bő tízessel öregebb arc néz vissza. Megborotválkozik, mosakszik, kicsit emberi külsőt ölt, csak a szeme alatti mély árkok árulkodnak a zaklatott éjszakáról.
Lenke már a kávéját szürcsölgeti, makulátlanul, mint mindig. Drága kosztüm, igényes smink, kipihent arc. Nem stresszeli halálra magát, az szent, gondolja az öreg. Eszik. Lenke nézi, nem tűnik túl boldognak.
- Figyelj, öreg, kitaláltam, mi lesz. Megnézzük, hogy a hájpacni beadta-e a kulcsot. Ha igen, ha nem, felhívjuk Mágenheim dokit. Segíteni fog. A múltkor is segített. A nyanyát elintézzük pénzzel, mint legutóbb.
- És ha nem fogadja el?
- Akkor lefekszel vele. – Lenke jeges tekintete alapján nem viccel, Takinak a torkán akad a falat, kicsit fuldoklik, az asszony hátba vágja, oké, kösz, megvagyok, csak tisztára úgy hallottam, mintha azt mondtad volna, hogy megdugom…
- Ezt ugye nem gondoltad komolyan… - mosolyogni próbál, érti ő a viccet… de nem. Ez kibaszottul nem vicc. – Lenke a kurva életbe hetven múltam! TE is tudod nagyon jól, hogy ez nem úgy működik, hogy lefekszem vele oszt reszelünk reggelig…
- Akkor majd Julcsi hoz ilyen injekciót a pornós srácoktól! Nem kockáztathatjuk a „társkeresőt”, egy ilyen apró baromságon NEM bukhatunk meg! – Föláll. – És egyébként is a TE sarad. Most pedig felhívod a dokit, a többit utána.
Taki bácsi megtörten bekapcsolja telefonját, a vadiúj modell hamar összeáll, telefonkönyv… nézzük csak… doki, doki… megvan.
Nem is olyan messze tőlük a Nagy Fehér a reptéren ebben a szent pillanatban végez hangpostája beállításával, és kikapcsolja a telefonját. Beteszi egy bérelt széfbe, három hétig nem lesz rá szüksége, az oroszoknál kap másikat. Dob egy mosolyt az egyik utaskísérő felé, majd áthalad a detektorkapun. Nem tűnik fel neki, hogy négyen is követik.
Hangposta. Basszameg. Mi? MI? Így nem baszhatsz ki velünk, doki, három hétig? – mormolja maga elé. Pont most? Istenem. Lenkeeeee! De, ordítok, gyere már! Szarok a vendégre! Elnézést uram, nem önre konkrétan… szóval ez van. Mi legyen?
- Akkor lássuk csak, - az asszony összeráncolja szemöldökét – mindjárt 11, az időpont jó. Fogod magad, felmész Erzsikéhez és becsengetsz. Nem érdekel. Akkor is. Ha él, állj le egyezkedni. Ha fel akarna jelenteni, már megtette volna. Ha nem nyit ajtót – akkor megkeresed Ferit, kinyitjátok az ajtót és… hajjaj. Kemény lesz.
- Mi lesz kemény?
- Eltüntetni a holttestet. Az lesz kemény.
- Hogyan? Ki se tudjuk vinni a lakásból…
- Egyben nem is.
Az öreg elfehéredik. Na nem. Na kurvára nem. Remeg a szája széle, ahogy az asszony szemébe néz, próbál mosolyogni, jó vicc volt. Lenke áll, néz. Tehát nem vicc. Uram, irgalmazz.
- Szépen felmész, körbecsöngeted az egész folyosót, hogy otthon van-e valaki. Ha nincs, akkor mész a Ferihez. Értem?
- És ha otthon van valaki?
- Istenem, Takikám, ne legyél már ennyire bamba szerencsétlen! Akkor kitalálsz valami mesét, hogy mittudomén, nálunk elment az áram és csak meg akarod kérdezni, hogy ott van-e. Ne bénázzál!
- Nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet…
- Én meg nem tudom, mennyire volt jó ötlet szétverni az arcát egy konyakosüveggel. – Azzal visszamegy a „recepcióra”, Taki ül és néz maga elé. Édes Istenem, nem ezt akartam… de nem! Hetven évesen nem megyek börtönbe! Jöjjön, aminek jönnie kell.
Felballag egy szintet, vérnyomása az egekben, füle zúg, szíve mint egy légkalapács. Itt fog megütni a guta… megáll Erzsike ajtaja előtt. Semmi. Nézi a csengő gombját. Meg kéne nyomni. Hát ja. Akkor jobb kéz lassan felemel… izzadni kezd, halántékán lüktet egy ér. A szíve mindjárt kiugrik és ott fogja dobálni magát a szürke linóleumon, mint egy partra vetett hal. Mutatóujj kinyújt… a mögötte lévő ajtó zárja hangos kattanással elfordul. Taki villámsebesen ugrik a lépcsőházba, a lakásból kijövő Tihanyi doki majdnem észreveszi. Megnyomja a lift hívógombját, és vár. Közben parizeres zsemlét rágcsál. Megy gyúrni, kell a fehérje.
Egy örökkévalóság, mire a lift felér és a szomszéd elindul lefelé. Az öreg visszamegy Erzsike ajtaja elé és egy határozott mozdulattal megnyomja a csengőt. Mintha a fejében berregne valami, az idegtől a hátán átnedvesedik az ing. Semmi. Még egyszer. Megint semmi, nem hallja a mamutokat megszégyenítő dübögést, ahogy Erzsike közlekedik. Baj lesz. Jaj istenem, de kurva nagy baj lesz.
Szépen körbemegy a folyosón és becsönget mindenhová. Feri ajtaja az utolsó. Nyomja a jelet a csengőn. Motoszkálást hall, nyílnak a biztonsági zárak, és ott áll egy szál törölközőben – Gábor Gábor. Feri most jön ki a fürdőszobából. Az öreg ledermed. EZT nem hitte volna Feriről… hogy tudta eddig titkolni… a Jutka is emiatt hagyta volna itt?… Feri olvas az öreg arcáról, elröhögi magát – gyere be, Taki bácsi, nem az, amire gondolsz. Az öreg belép. Jézus ereje, mi volt itt? Verekedtek ezek? Oli jön ki a konyhából, orra kékes árnyalatú és a normális kétszerese, szemei alatt lila karikák. Mi a…
- Ülj le, Taki bá, mindjárt elmesélem, gurulni fogsz a röhögéstől. – Elmegy a hálóba. – Gabikám, sírva könyörgök, vegyél már föl valamit, meg kend le magad, mert rikító piros vagy. ÉN nem foglak lekenni, majd Oli.
- Dics valabi fájdalobcsillapitód? – röhögés az orrhang miatt, kösz, kedvesek vagytok. Bevesz két tablettát, nekiáll takarítani. Feri is megjelenik felöltözve, az öreg most veszi észre, hogy kopaszra van borotválva, meg a szemöldöke is mintha fel lenne repedve…
- Ferikém, nagy szar van.
- Lenkénél? Miért nem csengetett? – már ugrik is, Taki leinti.
- Rosszabb. Sokkal.
- Mi a gáz? – az öreg hangja nagyon vészterhes.
- Inkább négyszemközt.
Feri felnéz a fürdőszobából kilépő Gáborra, majd az orrát óvatosan tapogató, közben takarítgató Olira. Oli nem kapcsol, teljesen lefoglalja a rendezkedés. Nagyon haragszik Ferire, mióta reggel elmesélték neki, hogy miért egy zacskó jégkásával az arcán ébred úgy, hogy véres takonyban úszik a mellkasa. A feje úgy lezsibbadt, hogy alig bírt beszélni, még egy órával utána is, mikor reggelizett, három helyen rágta szét a száját anélkül, hogy észrevette volna. Gábor áll, néz. Feri néz vissza. Nem kéne lassan kinyitni a szalont? Mi? Tudod, a szalont itt a ház tövében. A „fodrászatot”… Gabika elvigyorodik. Dehogynem. Negyedóra múlva vendég jön. Oli, a te kuncsaftjaidat a hétre lemondom „betegség miatt”. Gyere. Oli még mindig nem kapcsol, valószínűleg az agya is lefagyott kicsit, de engedelmesen megy Gábor után. Ja, Gabi, délután benézek, megbeszéljük ezt a védelem dolgot. Csá.
Az ajtó becsukódik, Feri kérdőn néz az öregre. Na mi az a kurvanagy baj? Taki bá elmondja. Feri arcáról szépen lassan leolvad a mosoly. Aztakurva. EZ a komoly, nem a szívroham.
- És most mi legyen, Takikám? – nyel egyet. Basszameg.
- Hát Lenke kitalálta a frankót. – elmondja az asszony ötletét. Feri szépen elsápad. A pénzhamisítás, kurvák bevédése egy dolog. Egy pár betörés… lófasz. De egy 160 kilós hullát feldarabolni egy tízemeletes panelban úgy, hogy ne vegyék észre, majd sunyiban elszállítani valahová – na az súlyos. A szó minden értelmében.
- Egy kérdés; teljesen normálisak vagytok?
- Ferikém, nagyon úgy áll a dolog, hogy meghalt, és akkor nem nagyon van más választásom. Segíts. Kérlek.
- Istenem. – fogja a fejét, próbál gondolkodni. Segíteni fog, az öreg is mindig segített neki. De hogyan? Az ajtót kinyitja, megvan hozzá a felszerelése és „szaktudása”. Jaj, basszameg, fel kell hívni Béla bát, megígérte… de ez most ráér, ennél nagyobb baj van. Tehát a betörés oké. A folyosó üres, szar házgyári ajtó, a hengerzártörés fél perc. Nem gond.
De a darabolás, takarítás… na az nem fog menni. Az sok. Ahogy elnézi, az öregnek is. Gondolkodik. Az öreg kétségbeesetten néz. Nagyon be van szarva. Van is rá oka, tegyük hozzá. De kezd körvonalazódni valami a fejében. Hátha szerencséje van, és a Hentes a városban van. Nem lesz olcsó. De profi. Előveszi telefonját. Hentes. Ez az. Kicseng legalább. Szevasz. Feri. Pesten vagy? De jó. Ráérsz? Mondjuk most. Mondjuk másodmagaddal. Mi? Ja, igen. „Filézés” lesz. „Ki is kéne szállítani a raktárba”. Gyorsan. 160 kilós a „koca”. Tudom, hogy nem lesz olcsó. Mondom a címet…
Leteszi. Az öreg még mindig őt bámulja. Meg se kérdezte, miért van romokban a lakás, és miért van csirkés-konyakos hányásszag. Nem lesz olcsó, Takikám. Félmillió, ha ketten jönnek. Ha hárman, hétötven. Remélem stokkol otthon a lóvé. Korrektek, gyorsak, nem hagynak nyomot. Profik. Feri előszedi a szerszámokat, nagy levegő, elindulnak kifelé.
Ic ö bjútiful déj.
XI.
A folyosó üres. Ahogy lennie kell. Feri és az öreg Erzsike lakásának ajtajához mennek. Feri a zárat kezdi nézegetni. Nem biztonsági, sima házgyári Elzett. Höhöhö. 3 perc. Felnéz a mögötte toporgó Takira. Sápadt. Izzad. Idegesnek tűnik. Még jó, baszki, gondolja, nekem is mindjárt eldurran a fejem. Hoppá. Takikám, menj már le Oliékhoz és hozzál vagy 5 pár gumikesztyűt… addigra asszem kivégzem a zárat. Köszi.
Taki eltűnik a lifttel, Feri előszedi a szerszámokat, először a zár burkolatát szedi le, utána vissza fogja rakni egy új zárbetéttel. Ügyelni kell a látszatra. Zárbetét törik, kihúz. Hajjaj. Kolbász és hagyma szaga. NEM hányunk, emlékezteti magát. Na a bemenetellel megvárja Takit. Kell az a kesztyű.
Lift. A kurva életbe, mi van, ha nem az öreg az?! Erre nem gondolt. Felnyalábolja a cuccait és spuri a lépcsőházba. Liftajtó nyílik, halk hang; Feri, hol vagy? Taki. Hú. Előjön, kéri a kesztyűt. Fogóval visszahúzza a zárnyelvet, halk kattanás, az ajtó résnyire kinyílik. Kajaszag van. Áporodott. Nézik egymást, szinte a pislogást is hallani a csöndben. Az öreg halántékán egy vízcsepp elindul lefelé. Nyel egyet. Felhúzza a gumikesztyűt, és egy óvatos mozdulattal belöki az ajtót.
Az előszoba – üres. Hogy, mi, mikor, he? Feri int a fejével, befelé. Gyorsan. Belépnek a félhomályba, az ajtót halkan behajtják maguk mögött. Taki felkapcsolja a lámpát. Pár vércsepp a falon, szép nagy ütés volt. Egyszerre néznek le. Vérfolt. Szünet. Vérfolt. Véres tenyérnyom a falon. Még egy, és megint. Az utolsó látható lenyomat a fürdőszoba ajtófélfáján van. Hipnotizáltan merednek a fürdő felé. Az égő villany széles sárga csíkot fektet az előszobába. Be kéne nézni. Hát, ja. De nem mozdulnak.
Feri vesz erőt magán először. Ügyelve arra, hogy a vértócsákba ne lépjen bele, az ajtónyíláshoz lavíroz. Nagy levegő, szem kinyit, benéz. Bazmeg, csúszik ki a száján. Szerette volna, vágja rá az öreg hirtelen. Feri olyan tekintettel néz rá, hogy lehervad a kezdődő mosoly az arcáról. Na gyere nézd meg, ha olyan vicces kedvedben vagy. Taki kelletlenül – és óvatosan – odalép. Besandít.
Erzsike lényegében betölti a parányi fürdőszobát. A kád előtt térdel, lilás lábai majdnem kilógnak a küszöbön, deréktól felfelé a kádban van, előre meredő hájas karjai elérik a kád másik oldalát. Feri nem fér be, hogy megnézze, mi van a kádban, de nem sokat veszít; vér, rengeteg vér. Undorral bár, de megfogja a nő bokáját. Jéghideg. Halott. Biztos. Feri nézi az ajtót betöltő hatalmas segget, sajnos az otthonka többet sejtet, mint kellene. Ettől a képtől egy hónapig impotens leszek, bazmeg, gondolja.
Összerándulnak, ahogy Feri telefonja megcsörren – mit megcsörren, üvölt, ordít, zenél. Majdnem elejti, annyira fel akarja venni, de végül csak sikerül. Igen? Szevasz Hentes. Nyolcadik. Gyertek fel. Liftből ki, balra a harmadik a folyosón. Amelyiken nincs zár… oké. Kinyomja, zsebre teszi. Na most jön a neheze. Taki kezd elsápadni, eddig is tudta, hogy nincs visszaút, és valamit végérvényesen elrontani készül maradék életére, de most remegni kezd a gyomra, elfehéredik. Hánynom kell, nyögi, feltépi a háta mögött lévő budiajtót és térdre zuhanva teleokádja a kagylót. Egy kis vécépapírral megtörli a száját, lehúzza, falfehér és szakad róla a víz. Ez nem vicc bazmeg, ez nem vicc… Feri ránéz, mér, látsz itt valakit röhögni?
Torokköszörülés az ajtó előtt. Nem is hallották, ahogy megjött a lift. Erre majd ügyelni kell… résnyire nyitja Feri. Kinéz, majd az ajtót kitárva hátrébb lép; vigyázzatok a vérfoltokra. Mély dörmögés – te csak ne mondd meg nekem a szakmában, hogy mit csináljak. Oké, Hentes, csak úgy mondtam. Oké, Ferikém, én is.
Három ember lép be, kezd egy kicsit szűkös lenni az előtér, kettő inkább kimegy egy kicsit. A Hentes 2 méter és 150 kiló. Tényleg hentes. Szakember. Két társa sem kisebb. Kopaszok. Hentesnél méretes sporttáska. Belenyúl, néhány gumis szájú nylon zacskót vesz ki. Kettőt felhúz a lábaira, négyet kiad a segédeinek.
- Hol a delikvens? – hát nem egy tökölős fajta.
Taki némán mered a hegynyi emberre és lassan a fürdőszobára mutat. Bazmeg, ilyen nincs, gondolja.
- Na engedjetek oda. – Ahogy Feri és Taki hátralépnek, Taki önkéntelenül nekitámaszkodik a falnak, és kap egy olyan pillantást a Hentestől, hogy legszívesebben sírva fakadna. Az a zsebéből előhúz egy piros fejű gombostűt és oda biggyeszti a tapétában, ahol egy pillanattal korábban még az öreg keze volt. Itt is takarítani kell.
Benéz a fürdőszobába, felvonja a szemöldökét. – Ferikém, hát jó a szemmértéked, ez bazmeg tényleg egy súlyban van velem. Gondolom nem ti cipeltétek ide, igazán rendes tőle, hogy elmászott még a fürdőszobáig. – megvakarja a fejét. – Jó. Most nagyon óvatosan, hogy ne érjünk semmihez, szépen kihátrálunk a folyosóra. Az ég baszná meg ezeket a szűk kis panel szarokat. Akkor most figyeljetek, mert egyszer mondom el. Szállítani éjszaka fogunk, egyrészt óvatosságból, másrészt ez eltart egy ideig, mindjárt dél. Az öreg megy és csinálja a dolgát, mintha semmi nem történt volna, világos? Jó. Pontban este 11-kor feltolat a szeméttároló elé, vastag fóliával triplán kibélelt csomagtartóval. Értem? Jó, mehet. – Taki remegő lábakkal lelép. – Te, Ferikém, maradsz egyelőre, szerelsz egy új zárat, hogy nekem ne libegjen itt ez az ajtó, és őrködsz szépen.
- Nincsenek se barátai, se rokonai.
- Nem érdekel. Postás, hittérítő, Jehova tanúja, akkor sem érdekel. Elkapod, leszereled, elküldöd a picsába. De reménykedjünk, hogy senki nem jön. Értem?
- Ja. Világos, mint a nap.
- Jó. Tűnés. Srácok, befelé. – a két másik hústorony benyomul a kis lakásba, beleugranak vegyvédelmi szereléseikbe. Feri pedig halkan behajtja az ajtót és laza 10 perc alatt beszerel egy új zárat. Egy kis halk pusmogáson, illetve fólia zörgésén kívül egy hangot sem hall. Villámgyorsan elmegy hugyozni egyet, magához vesz egy üveg vizet és behúzódik a lift és a lépcsőház közötti sötét beugróba. Ezt a napot… hajjaj.
Taki leballag a lépcsőn, még mindig reszket. Ahogy Lenke meglátja feláll, és átmegy a lakásba, az öreg remegő hangon előadja, hogy mi történik. Lenke egyetértően bólogat, ügyes srácok. Hétszázötvenezer. Huhh. Kemény. De nincs más, ki kell köhögni. Van is itthon annyi pénz. Este ki lesz fizetve.
- Takikám, te most elmész. Beülsz a taxidba és kimész a drosztra. Ha megkérdezik, hol voltál, megmondod szépen, hogy berúgtál a Ferivel, elaludtál, igaz is és úgy is nézel ki. Nyomás.
Taki lemegy, olyan ideges, hogy alig bírja kinyitni a kocsit, beül. Fúj de büdös már az a kurva macska. Na valahol kihajítja, mer ezt nem lehet kibírni. Öklendezni kezd, de már nincs mit kihányni. Lehúzza az ablakot, dög meleg van, szakad róla a víz. Szinte inná a levegőt, de az is forró. Elindul. Pocsék egy nap volt, és ki tudja, mi jön még.
A sötétedéssel jelentősen enyhült a meleg, de nem a panelban. Feri annyit izzadt a folyosón, hogy ugyan megivott négy liter vizet, de pisálni nem kellett neki – távozott a pórusain keresztül, mielőtt a veséinek akár csak a környékére ért volna. Erzsike lakásából egy hang sem hallatszott ki, vagy talán egyszer valami zümmögés, mint egy villanyborotva. A hentes egyik embere ment le pár perce, ennyi.
Lemenni nem tudott Oliékhoz, de felhívta őket – vegyenek egy telefont, amit csak a riasztásra használnak. Csörgessék meg, elmenti a számot „SOS OLI” néven, csak meg kell csörrenteni, ha baj van. A félreértések elkerülése végett – a Balatonról pl. ne hívják, mert felesleges. A szalonban használják, max. a parkolóban. Átalány van, havi 150 rongy, ha egyszer se kell menni, akkor is, ha naponta kétszer, akkor is. Nem tököltek, egy óra múlva egy ismeretlen számon Gábor bejelentkezett, illetve elindult fölfelé a pénzzel. Feri gyorsan lebeszélte erről, azt mondta, hogy nem otthon van, és csak holnap délben keressék.
Azóta semmi. A szomszédok szépen hazaszállingóztak, nem vették észre a sötét kis beugróban, az egyik neont ki is verte a lámpából, biztos, ami biztos. Mindenki hazajött. Most megint csend van. Taki nem kereste. Nem is kellett neki, csak kinézte az öregből, hogy félóránként felhívja, aggódva, beszarva. Nem tette. Félholt volt a rémülettől. Olyat tett, ami az elmúlt 5 évben nem fordult elő vele – becsületesen számlázott. JAPÁNOKAT SEM VETT LE, pedig azokat lehet… Ezen a szent napon Taki 10 évet öregedett. Nem is ment haza este, céltalanul vezetgetett, üres tekintettel. Nem állt messze egy infarktustól. De megemberelte magát. Tízkor nekiállt fóliázni a kombi csomagtartóját, tripla réteg, vastag, plusz a széleken tíz centi széles ragasztószalaggal rögzítette. 11 előtt pár perccel odatolat a szemétledobóhoz, kiszáll, felnyitja a kocsi hátulját.
- Nem lesz jó. – Az öreg majdnem összepisálja magát, a sötétből kiválik a Hentes egyik embere. – Nyissa ki a dupla ajtót és tolasson be. A kukákat már félrehúztam.
Taki mellkasában önálló életre kel a szíve, mintha két ököllel dörömbölne a bordáin. Megtörli a homlokát, öreg már ehhez, úgy érzi. Beszáll, óvatos tolatás, az ember int, hogy állj. Az öreg kiszállna, de nem tud, nincs hely. Nem baj, legalább nem kell… belegondolni sem akar, hogy mit fognak a kocsiba rakni. Meg milyen állapotban. És hogy hová fogják vinni…?
Fent már egy ideje csend van. Hangtalanul kinyílik Erzsike lakásának ajtaja, Feri kilép a sötétből. A Hentes int, hogy menjen be. Bemegy, kicsit fél, nem tudja, mire számítson. Hát – semmi. Minden, ahogy volt. Előszoba, fürdőszoba, fal, fürdőkád, minden. És… tizenkét fekete nylon zsák. Hajjaj. Elfehéredik. Hogy a picsába visszük ezt le?
- Azért ennyi, barátom, - emeli fel mutatóujját kioktatóan a Hentes - hogy a szemétledobón lemenjen. Négy réteg vastag nylon, nem fog kiszakadni, nem fog nyomot hagyni. Hárman vagyunk, egy körben ki tudjuk vinni az egészet a szeméttárolóba. A lakás steril, a vegyvédelmi ruhákat nyom nélkül elégettük a fürdőkádban. Jenki cucc, füst nélkül ég. Gyerünk.
Feri kinéz a folyosóra. Üres. Forgó gyomorral megfog négy zsákot, nem is mer lenézni rájuk, nagy levegő, megemeli, húbazzeg, nem könnyű. Elindul a folyosó vége felé, többiek követik, a Hentes halkan bezárja az ajtót. A szemétledobóban lerakják a zsákokat, Feri felnyitja a nagy bádogcső száját. Közben a Hentes egy szilikonspray-vel befújja a zsákokat. Hogy jobban csússzanak, Ferikém. Okos, meg kell hagyni. Ő a legjobb, nem vitás. Nem is olcsó… most ugrik a majom a vízbe, első zsák. Csont nélkül. Vagyis csonttal együtt – höhöhö. Kurva vicces.
Lent a kettesszámú henteslegény által a szemétledobó szájára rögzített vastag vászonzsákban landol az első zsák, aztán még egy. Leveszi a vásznat, kiemeli a zsákokat, csomagtartóba be, vászonzsák vissza, már jön is a következő kettő. Az öreg mereszti a szemét a visszapillantóba, milyen gyakorlott, összeszokott banda… hány embert tüntethettek már el?… nem érdekel, az a lényeg, hogy engem kihúzzanak most a szarból. Vagy talán még mélyebbre taposnak bele? Már mindegy, már kurvára mindegy.
XII.
Lenke bezárt egy órája. Az utolsó (elégedett) vendég is elment. Mindjárt 11. Telefon. Julcsi? Szia. Át tudnál jönni egy kicsit? Igen, fontos. El sem tudod képzeli, mennyire. Kösz. Várlak. Az asszony ül, néz, jár az agya. Az elmúlt években rengeteget dolgoztak, hogy ez a hely így fusson, ennyire felkapottan, mégis probléma nélkül. A zsaruk sem abajgatják őket, az ismerős a bevándorlásiaknál segít, hogy a lányok papírjai rendben legyenek. Ingyen. Na nem mintha szeretetből… vendégük. Van róla némi kellemetlen filmanyag, hanggal. Micsoda egy perverz… emlékszik, hogy röhögtek rajta, ahogy egy hatalmas pelenkában az egyik molettebb lány ölébe kucorodott, és szopott. Meg gügyögött is.
Kopognak. Ki a franc lehet az? Kinéz a kémlelőnyíláson – csak a Feri. Kinyitja az ajtót, miben segíthetek, Ferikém? Ja, köszönöm, de ez milyen kulcs? Ja, de ütődött vagyok, az Erzsikéé… köszönöm. Nem tudom, hogy fogom meghálálni. Ja persze, mióta a pénzt feltalálták, ez nem lehet probléma. Itt is van a szakemberek hétszázötven rongya. Meg neked egy százas a segítségért… tedd csak el… tényleg. Ha nem, hát nem. Rendes gyerek vagy te, Feri… na vigyázzatok magatokra.
Jöhetne már Julcsi. Csengetnek, a jellel. Na ez már telepátia.
- Szia Lenke mama, mi olyan komoly, hogy éjjel idehívsz?
- Szia lelkem. Pakolj le… inni kérsz valamit?
- Ásványvizet. Hideget. Köszi.
Lenke átmegy a konyhába, hoz két félliteres vizet. Deres az oldala. Leülnek a lányok társalgójába, Julcsi rágyújt. Tehát? Na igen. Julcsi, ez kényes lesz. Nagyon. Az egész életedre kihatással lehet a döntésed. Julcsi kezd ideges lenni, ez nagyon komolyan hangzik, Lenke mama. Az is, kislányom. Ha inkább nem akarod hallani, most szólj és felejtsük el az egészet. Jó. Most már mondjad. És Lenke mondja. Onnan, hogy Taki alig egy nappal azelőtt összetörte Erzsike arcát a konyakosüveggel addig, hogy most viszik ki a feldarabolt testet isten tudja, hova.
Julcsi ül. Sápadt. Szálanként lehet számolni a szemöldökét. Keze remeg, megint rágyújt, a másik cigi még ott ég a hamuzóban. Most innék valami töményet is. Mindegy mit. 40% alkohol fölött bármi jöhet. Arcszesz is. Lenke átmegy a bárszekrényhez, kivesz egy üveg abszintot, felespohár, tálca. A 70%-os méregzöld löttyöt kitölti a pohárba. Julcsi réveteg tekintettel a tálca felé nyúl, megfogja az üveget, 3 hosszú korttyal a felét eltünteti. Összerázkódik, a szín kezd visszatérni az arcába. Ez kemény volt. EZ KURVA KEMÉNY VOLT.
- Mama, ez…ez… Taki bácsi hogy van? – össze van zavarodva, egyszerre szeretné megkérdezni, hogy ugye ez csak egy rossz vicc, hogy miért kellet megütni a nyanyát, hogy most mi lesz, és hogy jön ő ehhez…
- Él. Éveket öregedett az éjjel. – olvas Julcsi arcáról. – És hogy jössz te ehhez? Egyszerűen. Az újságírói mellett valami számtech sulit is megcsináltál, ugye? Jól emlékszem. Namost Erzsikéről mindenki tudja, hogy nem mozdul ki. Soha. A jó múltkorában dicsekedett, hogy nem kell neki kimenni, sőt, telefon sem kell, mióta beköttette a netet. MINDENT a neten intéz. Intézett. Szóval át kéne menni, és körülnézni a gépén. Hova járt a hálón, honnan rendelt, satöbbi, satöbbi, te jobban tudod szerintem, hogy mit kell megnézni.
- Ez… ez… menjek be egy lakásba, ahol egy órája daraboltak föl egy hullát és vígan csináljak felmérést, hogy milyen internetezési szokásai voltak?!
- Nem egészen. Nem csak. Bújj a bőrébe. Na, tedd le az üveget! Nagyon erős ital! Úgy. Szóval, amíg kitaláljuk, mi legyen, addig csinálj úgy, mintha ő lennél. Rendelj kaját, írjál leveleket, utánozd a stílusát.
Julcsival határozottan forog a szoba. Szíve néha olyat dobban, hogy úgy érzi, a szomszédban is hallani. A hátán végigfut egy csepp veríték. Aztán a hónalján még egy. Istenem. Mondd, hogy nem igaz, mondd, hogy otthon fekszem az ágyamon és hülyeségeket álmodok, mert megettem egy családi pizzát lefekvés előtt… de nem. Lenke mamából időnként kettő van. Felpattan és a budi felé rohan. Nem éri el, sugárban adja ki magából a pizzát némi zöldes folyadékkal vegyítve. Hú. Jobb, kicsit. Sápadt, mit sápadt, falfehér. Bocs, Lenke mama, hogy a felmosórongy? …hagyjad csak kislányom, menj, szedd rendbe magad, én majd összetakarítom addig.
Julcsi eltűnik a fürdőben, Lenke szemeteslapát módszerével relokalizálja a pizza és abszint bizarr keverékét a műanyag vödörbe. Mennyit evett ez a csaj?! Biztos mexikói volt a Pizza Palotából, rengeteg a kukorica benne. Az előszoba makulátlan, mire Julcsi kijön a mosdóból. Mi történt ezzel?! Egy merő víz a feje. A haja. A csap alá dugta a fejét. Bölcs. Vizet csöpögtetve ül vissza a fotelba, tekintete nem homályos, a zavarodottság is majdnem eltűnt az arcáról. Lenke nagy szeretettel nézi, mintha a lánya lenne, olyan neki. És most készül belerondítani az élete közepébe. De nem tehet mást, a szomszédok mindig kihúzták egymást a szarból, most sem lesz ez másként. Lakást tett a kislány segge alá, munkát adott neki – amit eszméletlen jól csinál, meg kell adni. De ha ez az egész nem mehet le a retyón az öreg hülyesége miatt, akkor inkább meghal. Ugyanezt látja Julcsi szemében is. Alig észrevehetően bólint.
Felosonnak egy emeletet, minden csendes. Kihalt. Ez morbid, basszameg. Lenke kinyitja az ajtót, gyomra remeg, Julcsi csendesen csepeg mögötte. Katt. Katt. Még egy fél fordulat, az ajtó kitárul, fel vannak készülve a legrosszabbra, és… és semmi. Az előtér mint a patyolat. Fertőtlenítő enyhe illata lebeg, a fürdő ragyog. Feri szólt, hogy vegyenek fel gumikesztyűt, az asszony úgy is tesz, Julcsinak is ad egy párat. A csaj se hülye, nem kérdez semmit, felveszi. Ahogy beljebb mennek, a rend és a tisztaság már csak illúzió. Konkrétan oroszlánketrec-szag van, és iszonyatos kupleráj. Takarítva valószínűleg a férje halála előtt volt, szellőztetve dettó. Hogy lehet így élni? A konyha… a konyha nem létezik. Üres. Micsoda? Se egy hűtő, se egy asztal, a beépített szarokon kívül semmi. Néznek, nem értik. A padlón centis por, szösz, ide senki nem tette be a lábát évek óta.
A hálóban öklendezni kezdenek. A szag elviselhetetlen. Zsírpárnák alatti testhajlatok tisztántartására használt törlőkendők mindenhol, az ágyban olyan gödör, hogy egy kisebb orrszarvút el lehetne hantolni benne. A lepedő mocskos, a függöny behúzva, az ágynemű… az ágyneműt fel kéne gyújtani, biztos, ami biztos, de minimum agyonlőni, nehogy meglépjen. Egy mikrobiológia nagydoktorit meg lehetne írni belőle. A nappali… hasonló, legalábbis higiénés téren, mocsok, mocsok mindenhol, kajás dobozok, pizza, kínai, bármi, ami rendelhető. A szemetet ki szokta vinni egyáltalán? Biztosan, mert ismerve korábbi testsúlyát, a látható kajás dobozok száma alapján maximum háromnapi termés van a szobában.
A berendezés egyszerű. Tévé – nagy és drága – előtte kiült kanapé. Nem csoda, ekkora seggel egy betonpadot is ki lehet ülni… szekrény. Lenke kinyitja – pár fehérnemű (12 év alatti gyerekeknek jó lehet sátorozni) és pár otthonka. Ennyi.
És a sarokban; a számítógép, hatalmas monitorral, elképesztő méretű fotellel. A klaviatúra retkes. Milyen meglepő. A gép be van kapcsolva, a monitoron egy konkáv sokszög pattog ide-oda. Lenke Julcsit nézi, Julcsi a monitort. Keze elindul az egér felé, Istenem, add, hogy nem legyen jelszóval védve a képernyőkímélő. Mély sóhaj, megböki az egeret – a monitor kivilágosodik, Bill Gates üdvözli. Huhh. Ennyivel előrébb vagyunk.
- Lenke mama, ezt csak azért teszem meg, mert Te kérsz rá. – az öregasszony elérzékenyül. – Viszont akkor gondolkodjunk. – Nézi az ikonokat, Messenger, chat.hu mind itt vannak menüsorban. Meg kell keresni a logokat, elkezdeni a legelején. A fotelra néz – Én ebbe bele nem ülök. Kell egy nagy darab fólia, amivel leteríthetem, arra egy pléd és akkor rendben vagyunk. Körülnézek a fiókokban, hátha találok valamit, ami lényeges lehet.
- És én mit csináljak?
- Semmit. Semmit, ami a megszokottól eltér. Csak nekem hozz fel kaját reggel. Meg valami innivalót. Holnap délig nyomom, addig kezdjetek el kiötölni valamit, aztán meglátjuk. Éjfél van, menj, feküdj le.
- Hogy fogom én ezt meghálálni neked… - Lenke elérzékenyül.
- Majd azt is kitaláljuk – Julcsi az este először mosolyog – de most tűnés. Ja, az egyik kulcsot hagyd itt. Csak, hogy le tudjak menni hozzátok vécére, mert ebbe, ami itt van, hétszentség, hogy nem fogok. Jó éjszakát.
Lenke hangtalanul eltűnik, még a zár kattanását sem hallani. Julcsi beleássa magát a gépbe. Leggyakrabban látogatott oldalak, chatszobák, üzenőprogramok, nickek, állandó chat-barátok mindenhol, még több nick, a mesék magáról… az elmúlt két hónap logjai, történetek, nagy beszélgetések, netszerelem, szédítés… feje zúgni kezd. Előveszi határidőnaplóját és jegyzetelni kezd. Nem szabad, hogy hiba csússzon a tervbe.
XIII.
A zsákok a csomagtartóban. A hátsó rugók tiltakoznak. A gorilla megkopogtatja a merci tetejét, Taki összerándul, kissé elbambult, ahogy látta magát hetven-akárhány évesen az újhelyi fegyházba bevonulni. Elhessegeti a képet maga elől, kigurul a szeméttárolóból, a járda mellé húzódik. Vár.
Két perc és feltűnik Feri a Hentessel meg a másik sráccal. Feri beül mellé, a három „szakember” a saját terepjárójába teszi be a seggét..
- Mi lesz most, Ferikém? – az öreg parázik, nem tehet róla. A külföldi megfenyegetése viperával, az egy dolog. Levenni lóvéval dettó. De egy feldarabolt hulla a csomagtartóban, az más pálya. Az életfogytig. Keményen. Elindulnak.
- Semmi. Megyünk szépen a kollégák után. Ők tudnak egy biztonságos helyet, ahol le lehet rakodni a szállítmányt, és békében nyugodhat. Meg zsákban. Tizenkettőben. – rágyújt, letekeri az ablakot. Taki ránéz, utálja, ha a kocsiban bagóznak.
- Adj nekem is egyet. – 20 éve leszokott, de most valahogy szükségét érzi, hogy rágyújtson. Most valahogy annak is szükségét érezné, hogy megint leigya magát a sárga padlólemezig. Vagy hogy a fejét verje a falba.
Rágyújt, beleszív, kicsit köhög. Arra viszont nem számít, hogy kegyetlenül meg is szédül tőle. A világ hirtelen balra lendül, az öreg gyorsan „korrigál” – és majdnem egy villanyoszlopnak megy. Fék, Feri kis híján lefejeli a műszerfalat. Kissé szemrehányóan néz az öregre, majdnem lenyelte a cigijét. Taki kihajítja a sajátját az ablakon. Szívja a halál. Bocs, Ferikém… Ferikém, miért nézel olyan meredten? Balra fordítja a fejét és ma már nyolcadjára bokáig elsápad. Járőrkocsi. Fehér Astra, kék fényhíd, kék felirat az oldalán, igen, nem csalás, nem ámítás, rendőrök. Lopva bekapcsolja a taxiórát.
A zseblámpa átvilágít.
- Nincs valami jó színben, uram. Jó estét. – A kocsi előrébb gurul, egyik járőr kiszáll. – Fogyasztott alkoholt az elmúlt tizenkét órában?
- Nem. – Nyel egyet, illetve csak nyelne, ha nem lenne kiszáradva a szája meg a torka, mint a vatta. – Nem ittam.
- Fújjon bele. – Belefúj a szondába, semmi. Még egyszer, megint semmi. A rendőr végignéz a kocsi belterén. – Mi volt ez a hirtelen manőver?
- Csak a tisztelt utas cigarettájáról a parázs esett le és égetett meg egy kicsit. – hazudni, folyékonyan, csuklóból, különben baj lesz.
- Miért hagyja, hogy rágyújtson a kocsiban?
- Rendszerint nem hagyom, biztos úr, csak tudja, utolsó fuvar ma, szép idő van, ablak is lent, hát gondoltam, egye fene…
A rendőr Feri fejét nézi. Keze szerencsére a térdei között, nem látszik a kötés. – Hát magával meg mi történt?
- Csak egy kis háztartási baleset, őrmester úr. – Reméli, hogy jól látta a vállapot. – Leforráztam magam és elestem. – Arcát a rendőr felé fordítja, láthatóvá válnak a kis hólyagocskák a fején és az arcán. A járőr, felszisszen, konstatálja, hogy csúnya, majd kiegyenesedik, végigméri a kocsi oldalát. Semmi. Hát akkor csak óvatosan, jó éjszakát. Elhajtanak.
Feri lassan felemeli egyik kezét a térdei közül, benne a cigi, kicsit lefelé konyuló háromcentis hamuval. Óvatosan közelíti a lehúzott ablak felé, de hirtelen a hamu leesik a makulátlan fekete szőnyegre. Nézik, Feri keze kicsit remeg, Taki orráról a harmadik csepp veríték cseppen le az ölébe. Az ő keze nem kicsit remeg. Mély levegőket vesz. A Hentes közben lassan körbement a háztömb körül, fél perccel azután, hogy a szerv távozik, a kereklámpás mellé gurul. Minden rendben? Ja, hogyne, két hátsófali kamrafibrilláció, egy jelentéktelen agyvérzés, de kösz, rendben vagyunk. Mehetünk, már megint ver a szívem, köszi mégegyszer. A terepjáró elgurul, a merci utána.
Kiérnek a városból, nem az autópályán mennek, nem akarnak matricát venni, egyáltalán minden potenciális helyzetet el akarnak kerülni, ami galibát okozhat. Északnak mennek, és bő fél óra múlva letérnek az útról. Már lassabban haladnak, földút, 20 perc, magánterület tábla. A vastag gallyráccsal szerelt terepjáró könnyedén löki szélesre a kaput. Nem beszélgetnek, nem kérdeznek, néznek, idegesek, állkapcsuk időnként megfeszül, mintha rágóznának.
Alma int áll a ház előtt, megfújja a kutyasípot. János meghagyta, hogy éjfél és kettő között tartsa bent a kutyákat. Azt, hogy miért, nem mondta. De nem is kell neki, ő tudja, mit csinál. A négy hatalmas kuvasz farkcsóválva rohan felé. Imádják, szeretik, az életüket is odadobnák érte. Alma birkózik kicsit a kutyákkal, de hamar elfárad, még egyszer megvakarja a fülük tövét aztán a nyitott ajtóra mutat – befelé. A kutyák mint a rugó, már bent is vannak, széles ebvigyorral a pofájukon elterülnek a nagy földszinti kandalló előtti szőnyegen. Alma egy hintaszékben beül közéjük és olvas. Ez a biztonság, meg a Benelli sörétes a polcon, mosolyog.
Jóval arrébb a barlangnál teherautók jelennek meg. Megállnak a barlang bejárata előtt, az egyikről két kis targonca gurul le. Egy óra alatt végeznek a pakolással, körülnéznek, sehol senki. Targoncák vissza a kamionra, a konvoj széles fordulóval eltűnik ott, ahonnan jött. A sárga boríték a háromezer euróval a barlang bejárata mellett balra a szokott helyére kerül.
* * *
Újabb 10 perc a csapáson, egy barlang. Keréknyomok, de amúgy semmi. Méla csend és hullaszag. A terepjáró félreáll, a három megtermett alak kiszáll. Takiék is. Zseblámpák a Hentes kocsijából. Az öreg áll, tanácstalanul toporog, nem akarja látni, nem tudja, mi is van a csomagtartóban, de nem is kell neki – négyen elegen vannak. Na emberek, ez egy körben bemegy ide, mondja a hentes. Taki megy elöl, a Hentes irányítja. Jó, most balra, az a vágat lesz az.
Mennyi szemét… na itt senkinek nem fog feltűnni ez a pár fekete zsák. Főleg itt a szép narancssárga hordók mögött. Lerakodnak, takarásba, megigazgatják a hordókat is, aztán elindulnak kifelé. A hentes és vidám kis csapata elöl, utánuk Taki, leghátul Feri, aki úgy köröz a zseblámpával, mintha diszkóban lenne, pedig csak ideges szegény. A többiek már kint vannak, amikor megakad a szeme egy narancssárga valamin. Vastag boríték. Felszedi, kinyitja, álla leesik – mennyi euró… Mégis csak szép nap ez a mai. Zsebre vágja, a többiek nem értik, miért kell fütyörészni.
- Na mondom a lényeget. – A csend szilánkokra törik a Hentes mély hangjától. – Mi most szépen felszívódunk. A pénz megvan, mi sosem találkoztunk. Az útig gyertek majd utánunk, aztán ennyi. Ja, szeretek túlbiztosítással dolgozni; holnap elmentek és vesztek egy garnitúra használt abroncsot, más márkát, mint ami a kocsin van. Még egyszer mondom, használtat. Felszerelitek, a régi gumikat a csomagtartót borító nylonokkal együtt elégetitek egy csendes helyen, jó távol mindentől. HA pedig gebasz van – akkor sem ismertek, Ha szóba kerülünk esetleg, akkor ti is ilyen szép fekete műanyag zsákokban végzitek. Ne csóváld a fejed, öreg, ez nem fenyegetés volt, hanem tény. Na, a mai nap további része érdeklődés hiányában elmarad.
Beülnek a terepjáróba, Feriék is a mercibe, lassan mennek kifelé. A hentes jobbra indexel, Budapest balra fekszik. Az öreg olajkályha halk kopogással szedi a lábát a Gazdagrét irányába. Taki még mindig nem tér magához. Hogy lehet, hogy valakinek az élete ekkorát forduljon 24 óra alatt? Ránéz a műszerfalra… igen, alig 24 órája még Feri lakásában kászálódott össze, elégedetten az élettel, igényes konyaktól részegen. Most pedig a szomszédasszonya nagy műgonddal feldarabolt holttestét rejtette el egy isten háta mögött barlangban, és a holnapi napja arról fog szólni, hogy az esetleges maradék nyomokat is eltüntesse. Mindezt hetvenen túl. És mi mindenkit belerángatott… a Feri gyerek is, jó, oké, nem egy ma született bárány, de akkor is… a felesége, aki meg mondott valami olyat, hogy a Julcsitól kell neki majd valami… a Mágenheim csak azért úszta meg, mert külföldön van… nem jó ez így. De Feri nem tűnik valami izgatottnak. Elaludt volna? Feje a támlán, szeme csukva… bazmeg ez mosolyog. Ennek van kedve mosolyogni? Én nemhogy nem mosolygok, de azt hiszem, bizonytalan ideig aludni sem fogok.
Lassan Beérnek a fővárosba.
* * *
A négy kutya és Alma egyszerre kapja fel a fejét, mikor a kettőre felhúzott vekker csipogni kezd. A nő elbóbiskolt, könyve a lába mellett a földön, nyújtózik egyet, lenyomja az óra gombját, visszatér a csend. Imád itt lenni. A kutyák fekszenek, őt nézik, időnként megcsóválják a farkukat. Feláll, megvakarja a seggét, az ajtó felé indul, a négy kuvasz lassan feltápászkodik, de leginkább csak ülnek, vakaróznak, ásítanak. Alma kitárja az ajtót – semmi. Elmosolyodik. Srácok, ne játsszunk most ilyet. Kifelé. Nem túl nagy lelkesedéssel megindulnak, de egy utolsó próbaként még megállnak a küszöbön. Neeeeeeem, kifelé, ezt nem lehet vigyorgás nélkül végigcsinálni, gondolja a nő, és finoman fenéken billenti az egyik ebet. Kiballagnak, Alma bezárja az ajtót és úgy dönt, hogy ennyit a mai napról. Lekapcsolja a lámpákat, felmegy a hálóba és 3 perc múlva alszik is.
Copyright Tower 2006 - A sztorit egy Toronyőr, alias tower nevű fiatalember írásaiban csodálhatta meg először a blogger társadalom, méghozzá az Index "Kultúrsokk" keretein belül. Azóta sajnos ez a rovat eltűnt, de hasonló formában számos blogban fennmaradt ez a kis történet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése