ésatöbbi: A Dragunov SVD - Snayperskaya Vintovka Dragunova (СВД - Снайперская винтовка Драгунова) fegyver története

A fegyverismerők körében nem ismeretlen a Szovjet SVD "mesterlövészpuska", hiszen számos haderőben, köztünk hazánkban is rendszerben állt és áll még most is. Erről a fegyverről szeretnék most egy kicsit bővebben írni, remélhetőleg olyan információkat is közölve, amit eddig nem volt közismert erről a típusról.

A második világháború után, a hidegháború felerősödésével a fegyverkezési verseny fokozódott. Ez magával hozta a különböző fegyverrendszerek, közöttük a gyalogsági lőfegyverek modernizációját. Az új fegyverrel szembeni elsődleges követelmény - a mesterlövész puskákra jellemző "egy lövés – egy találat" helyett - a harci körülmények között egymás után gyorsan leadható pontos célzott lövések voltak. Ez kizárta a hagyományos tolózáras fegyvereket, és a fegyver öntöltő voltára helyezte a hangsúlyt. Lehetőségként felmerült a még rendszerben álló Fedor Tokarev által tervezett SVT-38, SVT-40 illetve Szergej Szimonov AVS-36, SKS-44 típusának rendszeresítése (áttervezése).

A régebbi modelleket több okból is elvetették, és 1958-ban nyolc tervezőirodát bíztak meg a kisérleti modellek megtervezésével, ezek közül végül három iroda maradt versenyben. Három típus került ki a tervezőasztalról. A Sergei Simonov által tervezett SSV-58, Alexander Konstantinov 2B-W10 típusa, és végül a későbbi győztes az Izhevski állami fegyverfejlesztő intézetben dolgozó Evgeny F. Dragunov SVD-137 jelzésű változata. Végül két kiforrottabb modell maradt versenyben Dragunov és Konstantinov fejlesztése.

Fejlesztés-Gyártás:

A fegyver alapproblémáját a félautomata működés és a mesterlövész feladatkörből adódó egymással szöges ellentétben álló feltételek adták. Azonban ez sem akadályozta meg, hogy az első szériás modellek 1959-ben elkészüljenek. Ezek még jelentősen eltértek a későbbi végleges modellektől. Más volt a tus alakja, a mellső ágyazás. Nem volt arctámasza, a hátsó és első irányzék az AK-n megismert típusra hasonlított. Nem volt lángrejtője sem.

A sikeres első tesztek után 1960-61-ben megkezdődött az első SSV-58 prototípus 08 - (Snayperskaya Samozariadnaya Vintovka 58-08) változat korszerűsítése és kismértékű áttervezése. Ez magában foglalta a cső és a mellső ágyazás összeköttetésének/rögzítésének szétválasztását, mely csökkentette fegyver elcsavarodásából adódó szórásképet. Ellátták a csövet lángrejtővel, és áttervezték a fegyver számos elemét is.

1962-ben a csapatpróbák és tesztek után a fegyverátvételi ellenőrző bizottság E. F. Dragunov típusának sorozatgyártása és rendszeresítése mellett döntött. Így a gyártás előkészítése 1962-ben kezdődött meg. Az első 200db fegyvert 1963-ban adták át a központi fegyverzeti intézetnek, majd 1964-ben megindult a sorozatgyártása Izmash-ban. A csapatok ellátását még ebben az évben elkezdték. A lövész és gépesített-lövész csapatok 100%-os ellátottságát azonban csak 1968-ra érték el.

A fegyverhez alapfelszereltségben bajonett, négy rekeszes tártáska 4db tár, tisztító és világító szerelvények, és PSO-1 típusú távcső távcsővédővel tartozott.

A fegyver gyártásával egy-időben megkezdték egy oktató modell a TSV-1 (Trenirovochnaya Snayperskaya Vintovka 1) .22LR kaliberű egyedi kialakítású gyakorló modell gyártását is, elősegítendő a fegyverre való áttérést. Ez a tizes tárral, kisebb távcsővel felszerelt fegyver lett a mesterlövész kiképzőközpontok standard oktatófegyvere, a fegyvernek akkoriban jónak számított, 50m-en 12mm-es max. szórása volt.

A varsói szerződés tagállamaiban is bevezetésre került, minta lövészrajok elsődleges támogató lövészfegyvere. Majd minden tagország rendszerbe állította hadseregében. Ezen országok közül később Lengyelország (SWD-M + LD-6) és Románia (Romak-3/PSL/FPK) ki is fejlesztette saját Dragunov "klónját". Licensz alapján Kína (Type 79, Type 85, NDM-86) és Irak (Al Kadesiah) is gyártotta.

Működés, szerkezet:

Az SVD működése hasonló az AK-hoz, azaz öntöltő rendszerű, rövid gázdugattyú-hátrasiklásos, gázelvételes, forgó zárfejes, félautomata puska. A zárfej magába foglalja az ütőszeget, a hüvelyvonót, a vezető szemölcsöt, amellyel a zárfej elfordulásra kényszerül, a három szimmetrikusan elhelyezkedő reteszelő felületet - amellyel tokhoz kapcsolódik, biztosítva a lövés közbeni szilárd csőfar lezárást - illetve a tölténytoló nyúlványt, ami a töltés folyamán kitolja a tárból a soron következő lőszert. A zárkeret tartalmazza a zárfej elfordítását biztosító kényszerpályát, hátul egy ütköző nyúlványt, két hosszirányú súlycsökkentő furatot, valamint az ismétlő fogantyút. Újdonság azonban, hogy a gázdugattyú viszont nincs a zárkerethez rögzítve, hanem egy külön helyretoló rugós tolórúdon keresztül hat a zárszerkezetre. Az egyedi megoldás mellett, a minél kisebb mozgó tömegre való törekvés, a fegyver össztömegének csökkentése és a jobb szerelhetőség miatt döntöttek. A fegyver állítható, kétpozíciós - téli/nyári állásban rögzíthető - gázregulátorral rendelkezik.

Tok, cső:

A fegyver tokja - hasonlóan a korai AK szériákhoz - forgácsolással készült, ehhez fixen van rögzítve a fegyver csöve. Az 1990 utáni modelleknél a tárfészek két oldalát marással kikönnyítették. A fegyverben lévő cső 620mm hosszú, belül kemény-krómozott. 4db jobbra forgó huzagolásának csavarzathossza 320mm (1:12.6"). 1972-től a huzagolás csavarzathosszát megváltoztatták 240mm-re (1:9.4"), mely megnövelte pontosságát a normál hadi-lőszerrel, és 810m/s-ra csökkentette a kezdeti 890m/s-os lövedék kezdősebességet.

A csőtorkolatra réses lángrejtőt szereltek, ami nem is annyira eltakarja a torkolati tüzet, mint inkább részekre vágja a hosszú torkolati lángot, elősegítve annak gyorsabb kialvását.

Közelharc esetére a lángrejtőre szuronykést lehet erősíteni, mely lehet az első, vagy második generációs típus is.

A fegyveren alapból megtalálható egy 1200m-ig alkalmazható hagyományos mechanikus zárt célgömbös, íves csapóirányzék. A bal oldalára található meg az optikák felszerelésére szolgáló sín.

A fegyver zárszerkezete könnyen kiszerelhető, ehhez csak egy csapot kell kihúzni, és máris kézbe vehetjük a teljes elsütő szerkezetet. Ez rendkívül megkönnyíti a javítását és finombeállítását.

Ágyazás, tus:

A fegyverhez fa rétegelt lemezből készült ágyazást alkalmaztak. A mellső ágy két félből álló, az oldalain perforált 5rétegü fából, míg a tus 18rétegü fából készült. Ez a megoldás rendkívüli rugalmasságot és ellenálló képességet biztosított a fegyvernek. Érdekesség hogy a tusa kissé meg van csavarva a fegyver függőleges síkjához képest. Ezzel azt a természetes jelenséget igyekeztek kiküszöbölni, hogy a vállgödörbe beszorított fegyver - anatómiai okokból - kissé elfordul a hossztengelye körül. Az ezzel ellentétesen döntött tusának köszönhetően természetes befogás esetén a fegyver irányzékvonal-csőtengely síkja függőleges marad. Ez a változtatás azonban azzal jár, hogy csak jobbkezes lövő tudja rendesen használnia fegyvert. A tust a távcső használatát megkönnyítendő fel/leszerelhető arctámasszal látták el, ezt a mechanikus irányzék használatakor le kell szerelni.

Az 1990 után gyártott modelleknél a fa ágyazást elhagyták és felváltották a korszerűbb és olcsóbb szintetikus polimer alapú ágyazással és tussal.

Tár:

A fegyverhez le/felkapcsolható tárat alkalmaznak. A lőszer adogatása kétsoros 10db lőszer befogadására képes acél lemeztárból történik. A híresztelések szerint tervezése majdnem annyi időt igényelt, mint az egész fegyveré. Ez azért lehetséges, mivel peremes hüvelyű lőszereket elég ritkán alkalmaznak szekrénytáras fegyvereknél, ugyanis ki kell küszöbölni, hogy az egymáson lévő lőszerek között a felül lévő hüvelypereme az alatta lévő lőszer pereme mögé kerüljön tárazáskor, és használat során. Mert ha ez a jelenség fellép, akkor akadás lép fel és a zár nem tudja kitolni a tárból a lőszert.

Ezt úgy oldották meg, hogy a zártest íve és az adogatólemez szöge biztosítja a lőszerek egymáshoz képest határozott és állandó elhelyezkedését. A tár kioldása teljes egészében megegyezik az AK-knál megszokottakkal,a tárkioldó kar a tár mögött található és benyomása után vehető ki a tár a fegyverből. A tárban levő utolsó lőszer ellövése után a teljesen felemelkedett adogatólemez nyúlványa megemeli a zárakasztót, és a lövés után hátralendült zárszerkezet ebbe bele fog akadni, jelezve a lövőnek, hogy tárcsere szükséges. Új tárat behelyezve, majd a felhúzókart kissé hátrahúzva és elengedve újra tűzkész a fegyver.

Lőszer:

A fegyverhez a kezdetekkor sokféle típusú rendszerben lévő hadilőszeret alkalmaztak. Azonban ezekkel a fegyver szórásképe csak éppen elfogadható volt.

Ezért a fegyverhez 1965-ben megkezdődött egy speciális lőszer megtervezése. A szabvány 7,62x54R típusú lőszer bázisán V. M. Sabelnikov, P. P. Sazonov és V. M. Dvorianinov egy speciális mesterlövész lőszert fejlesztett ki. A 7N1 típusjelzésű, 9,8g lövedéktömegű acélköpenyes lőszer tesztjei eredményesnek bizonyultak, így 1966-ban rendszeresítésre került a különleges csapatoknál. A 7N1 szélesebb körben először Afganisztánban került bevetésre.

1972-ben, mint már feljebb említettük a fegyver csövének a huzagolásának csavarzathosszát megváltoztatták 240mm-es (1:9.4"). Ez azt eredményezte, hogy a meglévő 7N1 lőszert használva a fegyver pontossága drasztikusan leromlott. Ezért 1998-ban 7N13 (7H13) és 7N14 (7H14) típusnéven egy új, 9,56g lövedéktömegű acélmagvas nagyobb páncélátütő képességű lőszert fejlesztettek ki és rendszeresítettek. Ez képes volt 100m-en a 3mm-es BTR, BRDM páncéllemezét, illetve 350m-en a sima 5mm-es fémlemezt átütni. A lőszer 55%-ban átütötte a 6B5 típusú lövedékálló mellényt 650m-es távolságból.

Egyszóval, a fent leírtak miatt igaz a mondás, az SVD a mesterlövész puskák között csak távcsöves puska, a hadi-fegyverek között viszont mesterlövészpuska.

PSO-1 (ПСО-1 1П43) távcső:

A fegyverhez rendszeresített távcső a megjelenésekor újdonság volt a maga nemében. Alapjául az 1891/30 Moszin-Nagant karabélyokhoz rendszeresített PU távcső szolgált, azonban jelentősen továbbfejlesztették azt. A Kepler-féle teleszkópos távcső elvén működik, amelyben a teljes képfordítást lencsés képfordító rendszer végzi.

Teljes hossza: 375mm

Szélessége: 70mm

Magassága: 132mm

Tömege: 616g

Kilépő lencse: 24mm

Szemtávolság: 68mm

Nagyítása: 4x

Látómező: 6°

Egyszerűen fel és leszerelhető, mivel gyors-kioldós sínrendszerrel látták el. A távcső számos akkoriban még újdonságnak számító tulajdonsággal rendelkezett. Pld.: lövedék esés kompenzáció, megvilágítható szálkereszt, távolságmérő skála, passzív infravörös érzékelő. A távcsőház mellső végén egy kihúzható napfénytoldat van, ami jelentősen lecsökkenti az elvakítás lehetőségét, ha a Naphoz közeli szögben kell lőni. A távcső hátsó végén egy hosszú, szemvédő gumi kagyló található. Az optikai rendszer 68 mm távolságról ad teljes, tökéletes képet, ezt segíti az előbb említett gumi szemkagyló alkalmazása. A tekintélyes méretű kilépő pupillatávolság lehetővé teszi, hogy ne kelljen egészen az üveghez nyomni a szemet célzáskor, ami lövéskor igen kellemetlen lenne, tekintve, a fegyver hátramozgását!

A távcső szálkeresztje az éjszakai használathoz megvilágítható, ehhez az energiát a távcsőben lévő 3V-os akkumulátor szolgáltatja. A lövésznek lehetősége van az irányzékhoz alapfelszereltségben tartozó hosszabbító vezetéket a távcső és az akku közé csatlakoztatni, így téli körülmények között, az akkut a belső zsebébe rejtve növelheti annak élettartamát.

A távcső elméleti célzótávolsága maximum 1300m. Hatásosan azonban kb. 600m-ig lehet alkalmazni. A távcső rögzítésből adódó sajátossága, hogy a fegyver síkjához képest a irányzóvonala balra eltolva helyezkedik el. A fegyver szórása 600m-en egy tapasztalt lövő kezében kisebb mint ≤ 2 MOA (szögperc), de nem éri el a hagyományos mesterlövész fegyverekre jellemző 0,5-1 MOA (szögperc) alatti pontosságot. Ez a "pontatlanság" a fegyverben mozgó nagy tömegű zárnak köszönhető.

A hadrendbe állításának idején a PSO–1 egyike volt a legfejlettebb hadrendbe állított távcsőnek. Ma már azonban elavultnak számít, a gyártás minősége sokszor nem megfelelő, gyakori hibája, hogy mozog benne a szálkeresztet tartalmazó tárgylemez. A távcsőnek számos nagyítású (4x, 6x, 8x) változatát gyártották és gyártják ma is.

A fegyverhez rendszeresítették még a 1П21 normál és НСПУ-2, НСПУМ-2 (1ПН58), НСПУ-3 (1ПН51), СПП (1П50), 1ПН52 (ННП-23), éjszakai infravörös irányzékokat is, ekkor megnevezése mögé egy N betűt írtak, jelezve, hogy a fegyver éjszakai harcra is alkalmas.

1ПН51 felül, 1ПН58 alul

1П59

1П50

1П21

НП-2

Létezik kínai, román és belorusz, NDK gyártású változata is.

NDK PSzO-1

Kínai 1985 Type-JJJ

Román LPS 4x6°Tip1

Román LPS 4x6°Tip2

Észak-Koreai Type 78

A fegyver főbb változatai:

SVDS (СВД-С):

Az 1990-es évek elején a légideszant (VDV) csapatok számára előálltak a jobbra behajtható tusás SVDS (Snayperskaya Vintovka Dragunova Skladnaya) változattal. Itt a megszokott fa tus helyett már acélcsőből felépített válltámaszt, és szintetikus anyagokból készült arctámaszt alkalmaztak. Áttervezésre került a fegyver csöve is. Egyben megerősítették a tokot és a gázdugattyút is. Kúpos lángrejtőt kapott a hosszúkás helyett. Szintén alkalmazható volt éjszakai irányzékkal, ekkor SVDSN-nek nevezték.

SVDK Los-9 (СВД-K Лось-9):

A "Vzlomshik" (Áttörő) fejlesztő program keretében 1999-ben került fókuszba. Az SVD 9,3x64mm-es nagykaliberű változata. Elsődlegesen a könnyű fedezékek mögötti, illetve lövedékálló mellénnyel védett célok leküzdésére fejlesztették ki. Lőszere a 7N33 (7H33), mely 17,4grammos lövedékével 770m/s-os kezdősebeséggel képes a fent említett célokat leküzdeni. A lövedék a fegyverből kilőve 100m-en képes átütni a 16mm-es, 200m-en a 8mm-es páncéllemezt. Az SVDS-hez hasonlóan fém csővázas behajtható válltámasza van, az elsőagya szintetikus műanyagból készült. Ellátták behajtható villalábbal is. Egyéb tekintetben megegyezik kivitelezése az SVDS-el. Irányzéknak a 3-10X nagyítású 1P70 Giperion(1П70 Гиперон) távcsövet rendszeresítették hozzá.

SVU (СВУ):

Már az 1970-es években is felmerült a Dragunov SVD rövidebb bullpup jellegű változatának bevezetése a légideszant (VDV) csapatok részére. 1975-ben elkezdődött a tervezés, majd 1978-ban legyártottak az áttervezett fegyverből 12db-ot TVK-2 néven. Azonban a fegyver bevezetését a csapatpróbák után 1979-ben elvetették, mivel a pontossága rosszabb volt a meglévő SVD típusnál.

A koncepció nem is került elő egészen az 1990-es évek elejéig, amikor is 1991-ben az Orosz TsKIB SOO vállalatot megbízták egy rövidebb SVU fegyver megtervezésével és legyártatásával a különleges belügyi alakulatok részére (MVD), az egyre inkább városi környezetben folytatott harcokhoz (Csecsenföld). A sikeres 1993-as csapatpróbák után 1994 végén rendszerbe került a fegyver az MVD-nél SVU néven.

A fegyver nem sokban tér el az SVD-től. A belső szerkezete nagyjából változtatás nélkül megmaradt. A tusát elhagyták, a tok végére került a belül rugós rendszerű visszalökés gátlóval felszerelt válltámasza, a markolata a tár elé került, és ide vezették előre egy rudazat segítségével az elsütő billentyűt is. A távcsősín a fegyver bal oldalán jelentősen előbbre került. A mechanikus első és hátsó irányzék felcsapható változatú lett 100-1300m-es osztással. A fegyver csöve 100mm-rel rövidebb, 520mm hosszú lett, ez 15%-al kisebb lövedék kezdősebességet eredményezett. Ez azonban nem vezetett jelentős pontosság vesztéshez az alkalmazott (2-400m)-es lőtávon.

Felszerelték a cső végén található speciális három kamrás lángrejtő/hangtompító/hátralökés gátlóval, mely 40%-al csökkentette a fegyver hátralökő erejét, és 150dB-re a lövés hangját.

Három változat is készült a fegyverből, ezek az egyeslövésre képes SVU OTs-03, és a sorozatlövés leadására is képes SVU-A OTs-03A, SVU-AS Ts-03AS típusok voltak. Mindhárom altípus 1994-től került gyártásra Tulában és még abban az évben átadásra kerültek a különleges belügyi alakulatok részére (MVD), igaz csak csekély számban.

Később a sorozatlövésre képes változatoknál módosították az elsütőszerkezetet. Az AUG-hoz hasonlóan ha röviden húzták meg az elsütőbillentyűt akkor egyes, ha hosszabban akkor sorozatlövés leadására volt képes a fegyver.

A fegyver későbbi változatát (SVU-AS Ts-03AS) felszerelték villalábbal is, mely nem a fegyver csövére, hanem a mellső ágyra volt felrögzíthető, így elkerülték a cső felesleges terhelését. A fegyver normál 10 lőszeres SVD tárakból tüzelt, az SVU-A típushoz rendszeresítettek egy 20 és 30 lőszeres tárat is, bár csak csekély számban gyártották le.

Az SVD-t természetesen a civil piacra is szállították. Közkedvelt fegyver a vadászok körében nem csak a volt Szovjet utódállamokban, hanem az USA-ban, Finnországban is. 1963-tól “Medved” (Medve) néven kezdetben 9x53mm űrméretben, majd exportra 7.62x51mm űrméretben gyártották. 1972-től “Tigr” (Tigris) néven egy továbbfejlesztett típus került forgalomba melyet háromfajta űrméretben (7.62x54R ,7.62x51mm, 9.3x64mm Brenneke) és több változatban is megvehetett bárki aki meg tudta fizetni. 1992-től az Izhevski gyár mellett, más gyárak is gyártják licensz alapján. A vadászati célra gyártott fegyverek 5lőszeres tárból tüzelnek. Irányzékuk 1200m helyett csak 300m-ig van jelölve és a lángrejtőjén elhagyták a bajonett felfogatására szolgáló elemet. A fegyvereken a gázdugattyú nem kétállású állítható, mint a katonai Dragunovokon.

Tigr (Тигр):

7.62x54R, rövidebb csőhossz, fa tus, Tigr lángrejtő

Tigr-01 (Тигр-01):

7.62x54R, Normál csőhossz, fa tus, Tigr lángrejtő

Tigr-01 Legion (Тигр-01 ЛЕГИОН):

7.62x54R, Normál csőhossz, fa SVD tus. SVD lángrejtő

Tigr-02 (Тигр-02:

7.62x54R, Rövidebb csőhossz, fém behajtható válltámasz, Tigr lángrejtő

Tigr-03 (Тигр-03):

7.62x54R, Rövidebb csőhossz, fa teli tus, spec lángrejtő

Tigr-03 Legion (Тигр-03 ЛЕГИОН):

7.62x54R, Rövidebb csőhossz, fa teli tus, SVD lángrejtő, recézett fogás

Tigr-04 (Тигр-04):

7.62x54R, Normál csőhossz, szintetikus fix tus, SVD v. Tigr lángrejtő

Tigr-9 (Тигр-9):

9.3x64mm, Normál csőhossz, fa fix tus

Tigr-308 (Тигр-308/Вепрь-308):

7.62x51mm, Normál csőhossz, fa vagy szintetikus fix tus

Dragunov "klónok":

Lengyelország (SWD-M + LD-6)

Kína (Type 79, Type 85, NDM-86)

Irak (Al Kadesiah)

Románia (Romak-3/PSL/FPK)

Az alábbi országok rendszeresítették (használták) a fegyvert. Afganisztán, Albánia, Algéria, Azerbajdzsán, Bangladesh, Bulgária, Kambodzsa, Kína, Kuba, Csehország, Egyiptom, Finnország, Grúzia, Magyarország, India, Irán, Irak, Izrael, Kazasztán, Mongólia, Lengyelország, Oroszország, Örményország, Sri-Lanka, Venezuela, Vietnám, Jemen, Zimbabwe

Hazánkban a Magyar Néphadseregnél (Magyar Honvédség) és a Rendőrség speciális egységeinél rendszeresítették 1973-tól a Dragunov mesterlövész puskát. A gépesített lövész alakulatoknál szakaszonként egy-egy "mesterlövész" volt SVD-vel felszerelve. Az SVD napjainkban is rendszerben áll a Magyar Honvédségnél, mint raj vagy szakasz szintű támogatófegyvere.

Szaddam Husszein volt Iraki diktátor fegyverarzenáljában is megtalálható volt a fegyver, igaz aranyozott és ezüstözött kivitelben. Ezt ajándékozta kedvenc tábornokainak, és vendégeinek.